Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)
Herceg Mihály: A csongrád-vásárhelyi uradalom kialakulása (1709–1848)
zálogba vette Nagymajtényt. Ugyanebben az évben vétel és adomány útján jutott Mezőteremhez, Encsencshez és az Avasságbeli jusshoz. 1702-ben megszerezte Győrteleket. 1708-ban zálogba vette II. Rákóczi Ferenctől 2000 aranyért az erdődi uradalmat. 1709-ben Vásárhely tehát csak egy a sok szerzemény közül. „A családra nézve a legjutányosabb vétele a Csongrád-vásárhelyi uradalom volt,... mely akkor 118 000 kát. holdat tett ki, de akkor pusztaság volt.”4 A birtokszerzésnek ezzel nem szakadt vége, csaknem minden 2—3 évre esett valami vétel, csere vagy adományozás. A szabadságharc leverése után jelentkezett a másik két birtokos: Schlick és a német lovagrend. De még a csanádi püspök is követelte jussát némely puszta után. A vásárhelyiekre többszörös teher nehezedett. 1712 óta rendszeresen fizettek Schlicknek, de Károlyinak is küldték a pénzt, hiszen az ő embere volt a főbíró. Mindkét földesúr kölcsönösen tiltotta a várost a másiknak való fizetéstől. Károlyi kénytelen volt tisztázni a városhoz való „jogát”. A szatmári békére hivatkozott, amikor ígéretet kapott, hogy minden jószága kezén maradhat. Pálffy gróf figyelmeztette Károlyit, hogy az ígéret csak a szabadságharc előtti birtokaira vonatkozott. Károlyi engedni volt kénytelen és riválisát pénzzel kifizetni. A megegyezés Schlickkel 1722-ben jött létre. Az egyezség természetesen nem az eredeti Bercsényi birtokra terjedt ki, hanem arra a Csongrád-vásárhelyi uradalomra, melyet Schlick Lipót kapott. Felsorolták a két város mellett a hozzájuk tartozó pusztákat, falvakat is, — vagyis Férged, Mártély, Szegvár, Derekegyháza, Szenterzsébet, Gorzsa, Szentkirály, Kopáncs és Anyás pusztákat, — Ug, Újfalu, Győ (Felgyő) falvakat, továbbá Bőid, Illyés (Ellés), Csan, Máma, Szántó pusztákat. Derekegyházának csak egy részét bírták vásárhelyiek, a másik részét 1720 körül a szentesiek használták. Szentest eközben Harruckern báró szerezte meg. Harruckern adománylevelébe belekerültek azok a puszták is, amelyeket az ő jobbágyai használtak.5 Ugyanígy a Károlyiaknak kiállított királyi adománylevélbe is belefoglalták azt a homályos mondatot, hogy „a megnevezetteken kívül is mindazokat is, melyeket a vásárhelyiek használtak.” Itt találkozott össze a földesúr és a vásárhelyiek érdeke. Vásárhelyhez tartozónak állítva beiktatást nyert a gróf Fecskés, Sámson, Csomorkány, Szenterzsébet. Veres- vagy Peres Kutas, Tótkutas, Férged, Batida, Gorzsa, Szentkirály, Mágocs, Újváros, Rárós egész puszták, Mártély, Körtvélyes, Derekegyháza részbirtokok tulajdonába. A Vásárhely körüli óriás határt egyelőre taksafizetés fejében a lakosság használatában hagyta, — Szegvár és Anyás kivételével. A csongrádiaknak is haszonbérbe adta az odatartozó pusztákat, de őket is megszorította: „a puszták egy részét kizárólagosan magának foglalta le”.6 A beiktatást követő években nemcsak a taksát emelte meg hanem allodiális majorsága fejlesztésére is törekedett. 1725-ben ehhez még hiányoztak a föltételek. Mindkét városban óriási a fölháborodás. Ellenállásuk legnyomósabb érve a szétszéledéssel való fenyegetőzés. „Készebbek lesznek egészen pusztán hadni a várost” — panaszolta Széplaky inspector.7 Néhány év leforgása alatt különféle jogcímen magának foglalta le a gróf Derekegyházát, (— bár ennek egy részét még haszonbérbe adta a vásárhelyieknek —) Mártély, Kenyere és Rárós felét, Körtvélyes egy részét, — s ezen a területen majorsági gazdálkodásba kezdett.8 Ekkor csatolta Mágocsot és Derekegyházát Szegvárhoz, ahol a régi kastélyt már kijavíttatta, s ott berendezkedett. 1727-ben vétel útján a csongrádi uradalomhoz került Gyója. A földesúr a csongrádiaktól elvette előbb Újfalu pusztát, majd Mámmát. Mindkettőt 4 ÉBLE 1911. 1: XIII. 6 Nagy 1965, 1: 242. 6 Kovács 1977, 30. 7 Szeremlei 1901, 3: 257. 8 CsmL (Hf) Tan. ir. 1. cs. 159. sz. 62
