Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)

Herceg Mihály: A csongrád-vásárhelyi uradalom kialakulása (1709–1848)

hidakkal” meregető kútból nyerték. A szentesi serház a várostól északnyugatra, a Hékéd telek szélén, a Kurca vize partján helyezkedett el. Még Harruckern báró építtette. Özvegy Károlyiné a falba „új találmányos tüzelőkatlant bérakatott, 42 akót tartó réz serfőző üstöt csináltatott.” Az épület hossza 29 öl, szélessége 6 öl. 1810-ben teljesen újjáépítették. A szegvári serház a helység végén, a Kórógy és Kurca erek között épült, egészen téglából. Serkazánja 40 akós. A gabonakonjunktúra idején magtárrá alakították át. A serház tehát mindenütt vízparton épült, a város külső szélén, hiszen rengeteg vizet használt fel és nagy bűzzel járt. Nem véletlen, hogy Vásárhelyen is a 18 század első felében a serházak a városon kívül, a Kistó ér partján épültek. A legutóbbit, a legnagyobbat a régi sörházak helyén 1804-ben kezdték építeni. Négy évig készült. A 90 öl hosszú, 7 öl széles, emeletes, zsindelytetős épület 246 808 Ft-ba került. Vörös márványból készült 60 köblös csíráztató kádja, márványlapokkal borított falai nemcsak az uradalom tőkeerejét, hanem a korszerűségre törekvését is jelzik. Az egyik serfőző üst 40, a másik 60 akós. Nemcsak a helyi fogyasztást látta el, hanem a környéket, sőt távolabbi városokat is. Évente 1800 hordó sör került ki. 1855-ben Palugyai így említi: „Kívül pedig a városon, a városi házak szélében nagy ser-, pálinkafőző és olajmalomház, hol hajdanában az uradalom által az egész országban legjobb ser főzetett, s mint olyan, Pestre és az ország egyéb vidékeire szállíttatott.”156

A serházban pálinkát is főztek. A melléktermékeket ökrök és sertések hizlalására használták. Tehát a serház egy mezőgazdasági terméket feldolgozó „komplex” üzemnek tekinthető.

A pálinkaégetés a serfőzéssel együtt földesúri jog. A lakosság a maga szükségére kizárólag törkölypálinkát készíthetett. Természetesen az uradalom is fölhasználta a törkölyt. A présház megépülése óta a borseprőből is pálinkát főztek. Az egyik pálinkafőző a présháznál, a másik a serháznál működött. Az utóbbinál igen jelentős mennyiségű gabonapálinkát állítottak elő. Az 1820-as évek átlagában kb. 200 pm kétszeresből (búzából) és 200 pm árpából főztek gabonapálinkát. 1826 júliusában az uradalmi szeszfőzde seprőből 96 akó, gabonából 46 akó, törkölyből 14 akó, szilvából 2 akó pálinkát állított elő. A pálinkát kizárólag urasági korcsmárosok mérhették. Kaptak a pálinkából derekegyházi veteraniusok, de még a jármos ökrök gyógyítására is jutott belőle.

A pálinka a kor szokása szerint mindig 32 fokos. Ezt eladáskor felhígították 23 fokosra. Ha viszont a pincében 23 fokos pálinkát tároltak, átszámolták az elszámoláskor 32 fokosra.

B) Olajütés

A 18. században nélkülözhetetlen étkezési és világító olajat a lakosság lenmagból, tökmagból, repcéből maga állította elő. Az olajsutúk után malomtaksát fizettek a földesúrnak. A földesúr olykor természetben is részelni kívánt az olajból, olykor lenmagot követelt. A nagy serház építésekor, annak szomszédságában olajmalmot rendeztek be. Az olajütés évtizedekig jó hasznot hozó vállalkozásnak bizonyult. Intenzitását a raktáron levő és az olajütésre kiutalt készletek érzékeltetik. Az 1820-as évek elején átlag 2000 pm repce található a raktáron, melyből havonta 350pm-t utaltak ki olajütés céljára. 1825-ben úgy a repcekészlet, mint a havi termelés megkétszereződött. 1826 decemberében a 16 olajmalmi ló 330 pm repcét sajtolt ki. 5610 font szelíd- és 1566 font vadrepceolaj a préselés eredménye. 1827-ben az olcsó olajárak166 Palugyay 1855, 523.

124