Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Herczeg Mihály: Szolgák cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt
Kunhegyesre, Tiszatarjánba, Pécskára, Makóra stb. űzték vissza az illegálisan idehúzódó tekergőket. Valahogy mindig csak a potenciális bűnözőt látták bennük. 9. Az eddigi példáinkban gyakran szerepeltek a betyárok. Forrásaink szerint Vásárhelyen 1756-ban fordul elő először, hogy valakit pusztán azért büntetnek, mert betyár állapotú. Deák István Ádám nevű szolgáját „betyárságért” 6 forintra büntették. Czirokné betyárját Vajnági Lászlót Csáky Pál szolgája félét és Szabó István szolgája félét 24— 24 pálcára büntették „azért, hogy el nem szegődtek”.192 Zsarkó Pál szolgája féle szolgálatját félbehagyta, azért 3 forint „hazug pénzt” fizettettek vele s egyben kötelezte a tanács, hogy „mingyárást más gazdához szegődjön, másképpen harmadnap múlva megtalálván, újra 3 forintokra fog büntetteni és a városból ki fog csapattatni, mint betyár...”193 A büntetés végrehajtására is találunk példákat. Mégis úgy látjuk, hogy folyamatosan jelen vannak. Együtt isznak a béresekkel, kanászokkal, pásztorokkal. Ott vannak a pusztákon, a szállásokon, csárdákban, de bent a városban is. Különösebben akkor zaklatják őket, ha kihágást követnek el. Abba pedig elég könnyen belekeveredtek, hiszen életvitelük ellentétes a puritán parasztvároséval. Szerető-tartók, mula- tozók. Leghamarabb éppen ezek miatt kerültek áristomba. Nem tisztelték a magán- tulajdont sem. Érdekességként említem, hogy forrásainkban a betyár szó mint ragadványnév 1785 óta fordult elő, pl. „Betyár Nagy István”.194 10. A cselédek életkörülményei és életmódja a) Ruházkodás A cselédek életkörülményei nagy mértékben függtek az őt alkalmazó gazda körülményeitől, életnívójától. Nem éltek túlságosan elütő módon gazdáiktól, különösen a kisebb és közepes birtokosoktól. A jobbágygazdák jóléte is csak viszonylagos. Családtagjaikkal maguk is kivették részüket a gazdasági munkákból. Rájuk is érvényesek a nemesi vármegye korlátozó rendelkezései. Szabó István szerint a „a megyék a jobbágyoknak egyes ruhanemüek, pl. a posztóruha és csizma, a jobbágyasszonynak pedig a csipke viselését megtiltották”.195 Vásárhelyen ebben a korban ez ugyan nem szó szerint érvényesül, de a vékony nagygazdarétegtől eltekintve egyszerű a ruházatuk. Szeremlei a szabó céh rendszabályaiból ismerteti a korabeli ruházatot. A becsűjegyzőkönyvekből, testamentumokból hitelesebb képet kapnánk. Szeremlei nyomán a férfiak alsóruhája az ing és gatya. Nadrágjuk karasia posztóból, vagy abaposztóból készült. Dolmányuk: aba posztóból, rása posztóból, vagy karasiából (amely tulajdonképpen vékonyabb fehér szűrposztó). Lábukon csizmát hordtak, amely lehetett lóbőr vagy kordován. Fejükön kalap, vagy süveg. Köpönyeg, szűr, suba, egészítette ki öltözetüket. A jobbmódúak mentét viseltek. Szó szerint hivatkozunk Szeremleire: „Az öltözködés egyszerű volt e korszakban a gazdáknál is. A háznál szőttek- fontak az asszonyok s a férfinép durva de tartós ruhát viselt.”196 192 CsmL (Hr) Törvsz. ir. 1756. máj. 18. és 1756. máj. 24. 193 CsmL (Hr) Pkv. hat. 1756. máj. 18. 194 Uo. 1785. máj. 17. 195 Szabó István i. m. 239. 1. 196 Szeremlei Sámuel i. m. IV. k. 220.1. 121
