Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Sárközi István: Klebelsberg Kunó kulturpolitikája és annak szegedi aspektusai

tójogról szóló törvénynek, amely a már fentebb említett széles néptömegek százezreit fosztotta meg vagy korlátozta a szavazati és választói jog gyakorlásában.72

Az 1921. évi III. te. a munkásosztály, a szegényparasztság szervezkedési, gyülekezési jogaira, továbbá a szólásszabadságra és haladó gondolat-nyilvánításra, a demokratikus sajtószabadságra rakott bilincset. Ez a törvény az ellenforradalmi rendszer kormányainak korlátlan hatalmat biztosított a munkásmozgalom üldözésére. Klebelsberg Kunó először tehát a kultúrdemokráciát a politikai demokrácia feltételének tekinti, de olyan kultúrdemokráciát teremt és gyakoroltat, amelyből hiányzik a hagyományos polgári demokratizmus. Hadat üzen a tudatlanság ellen, „még az egy picit írni, egy picit olvasni, egy picit számolni” tudásszint ellen is, és kijelenti hogy „a puszta írni-olvasni tudás csak félműveltség, a szó legrosszabb értelmében, Talán rosszabb a teljes tudatlanságnál.”73

Vallás- és közoktatási miniszteri működésének kezdetétől igen átfogó közoktatási és művelődési rendszer szervezéséhez fog hozzá. Ebben az iskolapolitikában meghatározóan az úri osztályok érdekei kapnak előnyt és kiváltságot. Éppen ezért nem az egységes műveltségi alapokat nyújtó népiskola fejlesztésével kezdi a közoktatási rendszer fejlesztését, hálózatának bővítését, ismeretanyagának, tantervének kidolgozását, hanem az uralkodó osztály és a hivatalnok-tisztviselő és más értelmiségi rétegek művelődése tudományos képzése előtt utat nyitó gimnáziumokkal kezdi. A tiszteletbeli bölcsészdoktorrá avató pécsi egyetemen 1925. május 28-án mondott beszédében így fogalmazza meg tudománypolitikájának alapját: ,,az én tudomány- politikámnak alapja az a gondolat, hogy a nemzetek kultúráját kicsiny és nagy nemzeteknek egyaránt három-négyezer ember képviseli”74 igyekszik eloszlatni a nemzet műveltségében rejlő és az egész nemzet művelődéséért folytatott politika ellentmondásait. Szerinte „vétek szembeállítani azt a két szempontot, hogy mit teszünk a magyar kultúrának a fejlesztéséért, és mit teszünk a tömegek művelődéséért”, mert felfogása szerint „a magas kultúrának a laboratóriumában dől el a nemzet művelődésének a sorsa, különben előfordulhat, hogy a magyar néptanító is kint a falun és a tanyán csak idegen műveltségnek lehet utazó ügynöke.”75 A kultúrpolitikájának osztályjellegét az uralkodó osztály és a köztisztviselő értelmiség számára művelődési kiváltságot nyújtó politikáját és ezzel arányban álló intézkedéseinek céljait nem mindig tagadta. Sőt! Nemegyszer igen határozottan igyekezett igazolni az úri osztályok művelődési érdekeit a proletariátus művelődése elé helyező kultúrpolitikai felfogását és intézkedéseit, ugyanakkor kultúrpolitikájával kapcsolatban önmagát „nem egy pártnak és nem is egy társadalmi osztálynak, hanem az egész nemzet kultúrprogramja képviselőjének tekintette.”76 Más alkalommal, amikor éppen iskolapolitikáját ért bírálatokra reagált — a kultusztárca 1926. évi költségvetési vitája kapcsán tudtára adja „az igen tisztelt szociáldemokrata képviselő úrnak”, hogy ,,a kormányzó úr és a többségi párt bizalmából van szerencsém itt ülni."77 Máskor, például a berlini egyetemen 1925 októberében elmondott beszédében azt igyekezett elhitetni a hallgatóságával, hogy „a kultúrpolitikában arra törekszünk, hogy általános nemzeti álláspontot foglaljunk el; apolitikus hivatalvezetésre törekszünk,

72 Vö. Bethlen István titkos iratai. Kossuth Kiadó 1972. 24—25.1. Sajtó alá rendezte és a magyarázatokat írta: Szinai Miklós és Szűcs László.

73 Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 331. 1.

74 Uo. 486. 1.

75 Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 486—487. 1.

76 Uo. 537. A Magyar Kultúrpolitika jelen feladatai. A Közoktatásügyi tárca Költségvetésének 1925. november 25. tárgyalási napján elmondott beszéde.

77 Uo. 571. 1.

208