Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Sárközi István: Klebelsberg Kunó kulturpolitikája és annak szegedi aspektusai

1932-ben, nem sokkal halála előtt, egy folyóiratnak szánt cikkében a központi statisztikai hivatal kimutatásait vizsgálva ezeket írja a nemzet területi és népesség megoszlását illetően: „A 8 863 740 lelket kitevő össznépességünkből nem kevesebb, mint 1 420 553 fő esik Nagy-Budapest területére, kint pedig hitbizomány októl és más nagybirtokosoktól szorongatott falvak, ki nem elégítő módon fejlődő, vagy éppen hanyatló városok.64 (Kiemelés S. I.) Ez utóbbiak közt említi Zalaegerszeget, Esztergomot, Hódmezővásárhelyt, Nagykőröst, Kalocsát stb. Mint írja az 1930. évi nép- számlálás adatai nem érték meglepetésszerűen. Emlékeztet ismételten arra, hogy cikkeiben, beszédeiben, ismételten vészjeleket adott. „Nem hallgattak rám, sőt decentralizációs irányzatomért támadásban volt részem.” U. o. (Kiemelés tőlem S. E)

A kultúra decentralizálásának terve, s törekvése szerves része volt Klebelsberg kultúrpolitikájának. De ezt a decentralizációs tervet nem lehet elválasztani a kultúrpolitikáját mélységesen átható, az uralkodó — népelnyomó úri osztályok antidemokratikus osztályérdekeitől. A kultúrcentrumok fejlesztése és elsősorban a nagytőkeföldesúri osztály és a tisztviselő-értelmiség műveltségi kiváltságait erősítette. Azonban erről sem lehet egyszerűsítéssel kijelenteni, hogy ez olcsó kulturális demagógia volt. Igaz, veszélytelenebb a szociális demagógiánál. Meg kell jegyeznünk, hogy Klebelsberg vallás- és közoktatásügyi minisztersége idején a Bethlen-kormány költségvetésében a kultusztárca részesedése meghaladta az összköltségvetésnek a 10%-át. 1926— 1927 költségvetési évben 15,44%-ot, a századforduló utáni évek másfél-két százalékával szemben, vagy az ellenforradalmi hatalomátvételtől 1924-ig eltelt években volt 1,2% és 3,2%-kal szemben.65 66 S ezt komoly csatákkal vívta ki Klebelsberg. Már korábban utaltunk Klebelsberg saját beismerésére s figyelembe kell vennünk, hogy a nagytőkés burzsoázia és a nagybirtok, valamint a gazdag paraszt felesleges költekezésnek tekintette a kultúrára fordított pénzt. A népiskolai akció 1926-ban történt megindulásakor is a parlamentben lezajlott vitájában, ezek közül sokan hiábavaló költekezéssel vádolták a minisztert. Már akkor a népiskolai objektumok gyarapítására szánt összegekért ért támadásra válaszolva, a parlamenti vitában a miniszter méltányolandónak vélte, hogy „akinek az ország területéből tekintélyes része van, vagyis, aki egy nemzeti vagyon tekintélyes részének ura, tekintélyes részt vállaljon magára a kulturális terhekből”.68 Igaz, ebben is csalódnia kellett, a nagybirtokos úri osztály másként vélekedett. Mindebből arra következtetünk, hogy Klebelsberg Kunó olyan politikai vezető egyénisége volt az ellenforradalmi rendszernek, aki sokkal világosabban és sokkal reálisabban ítélte meg az ellenforradalmi rendszer uralkodó osztályainak érdekeit és céljait, mint sok más kortárs politikusa ennek a korszaknak, olyan tevékeny, alkotó kultúrpolitikus, aki a politikai konszolidálás mellett a kultúra terén a kultúra intézményes fejlesztését, a tudományok fejlődését átgondolt koncepcióban ágyazva, a lehetőségeivel számolva kívánta megvalósítani.

A kultúra decentralizálásával és a kulturális „decentrumok” megvalósításának szándékával párhuzamosan kapcsolódott a klebelsbergi kultúrpolitikához a tőkés termelés intenzív fejlesztése. A miniszter az általa képviselt osztályok gazdasági, politikai és kulturális érdekeit követve, számolva a kapitalista ipari és a mezőgazdasági termelés korszerűsítésével, szükségesnek látta a közoktatás ismeretanyagának gazdasági ismeretekkel történő fejlesztését. Klebelsberg a vidéki városok kultúrájának emeléséhez a gazdaság: az ipar és a kereskedelem fejlesztését elengedhetetlennek

64 Városkultúra. A magyar Kultúregyesületek Országos Szövetségének Hivatalos Lapja. 1937. október 31. évf. 18. sz. 219. 1. Klebelsberg-relikviák.

65 Simon Gyula: Neveléspolitikai dokumentumok 51. 1., valamint ugyanerről a Néptanítók Lapja 1921. 24—25. szám 31.1., 1926—1927. 3—4—5.1.

66 Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1926. 59—62. oldal.

206