Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Sárközi István: Klebelsberg Kunó kulturpolitikája és annak szegedi aspektusai
látta. Mindjárt hozzá kell fűznünk, — és Klebelsberg érveléséhez kell folyamodnunk — a trianoni Magyarországon lehetetlennek tekintette a gazdasági prosperitást. „Az orvosok és a mérnökök nagyobb számban való alkalmazása attól függ” — mondotta 1924-ben, „hogy virágzó gazdasági élet legyen, ami sajnos ebben a trianoni Magyarországban nem lehetséges.”67 Ezzel együtt nem zárta ki, sőt szükségesnek tartotta a gazdaság fejlesztését s a technika korszerűsítését. A trianoni Magyarország „életképtelensége” nem zárta ki azt a felfogást, miszerint ,,ha a magyar nemzet tömegeinek értelmi színvonala alatta a maradna a német és az osztrák nép dolgozóinak a szintjén... nemcsak kulturális, hanem közgazdasági katasztrófa is lenne.”6* (Kiemelés S. I.-től) A falusi és városi kispolgárság művelődésére hivatott polgári iskola fejlesztésének nagy fontosságát méltató „Nemzeti Újság” 1926. június 24-i számában megjelent cikkében igen logikusan érvelve azt írja, hogy „a modern komplikált termelési módok, az új, kényes műszerek, gépek és szerszámok mellett az értelmetlen ember többet árt, mint használ. A mezőgazdaságban is rohamosan tért fog hódítani a motoreke, a traktor „s ez már az egyszerű munkásnál is magasabb műveltséget igénylő tevékenység”. Ezért magyarázza nagy nyomatékkai, hogy „ezért ... az iskola kérdései legalább 50%-ig közgazdasági termelési kérdések”.69 Amikor a népoktatás fejlesztésének tárgyi és tartalmi feladatai napirendre kerülnek, Klebelsberg ismét szembetalálja magát, — mint ő mondotta — „azzal a meglehetősen elterjedt előítéletszerű felfogással, hogy elég, ha az egyszerűbb ember megtanul írni, olvasni és számolni, s minden további teendő felesleges ...”70 A földbirtokos úri osztály támadásai közepette mégis vállalja a szemrehányásokat és szükséges, gazdasági-kulturális követelményként hozzálát a népiskolai szervezet és intézmény hálózatának bővítéséhez. A latifundiumok urai az olcsó munkaerő biztonságát látták az analfabéta paraszti-mezőgazdasági tömegekben. Közgazdasági érvelése: a korszerűsödő termelési-gazdálkodási technikát kezelő munkások és dolgozó parasztság alapvető és szakmai ismereteinek emelése elodázhatatlan kultúrpolitikai és közgazdasági követelmény, — alig talál megértésre az úri osztály körében. Az írni és olvasni nem tudó 1 millió 90 ezer hatéven felüli magyar állampolgár nemcsak közgazdasági szempontból jelent súlyos akadályt. Akadályozza a munkaintenzitás fokozását, a korszerű s belterjes gazdálkodásra való áttéréssel szemben, s nemcsak kultúrbotrány „Európa szívében”, hanem politikailag is aggasztó. Klebelsberg úgy véli, hogy a széles tömegek csak akkor képesek „helyesen” élni a politikai jogokkal, pl. a választójoggal, a szavazati jog lehetőségével, ha a széles tömegek ehhez „megfelelő” műveltséggel rendelkeznek. A „politikai jogoknak a néptömegekre való kiterjesztését meg kell előznie a kulturális demokráciának, mert politikai demokrácia csak ott lehetséges, ahol azt a kulturális demokrácia megelőzte és biztosítja”. Hogy gondoljunk igazán demokratikus berendezésre mindaddig, amíg egy termékeny és alkotó demokráciának nincs meg az előfeltétele a nemzet szélesebb rétegeinek a műveltségében?, veti fel a kérdést. „A politikai demokráciát, hogy katasztrófába ne sodorjon, meg kell előznie a kulturális demokráciának...71 Hadd jegyezzük meg, hogy ugyanez a Klebelsberg Kunó, még mint belügyminiszter volt a megalkotója és előterjesztője az 1922 januárjában és márciusban rendeleti úton életbeléptetett válasz- 67 * 69 67 Klebelsberg Kunó válogatott beszédei, cikkei és törvényjavaslatai. 438 1. 69 Id. mű 373. 1. 69 Uo. 70 Klebeslberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, iskola című cikke. 71 Klebeslberg Kunó id. műve 331. 1. 364. oldal. A nyolcosztályú nép207
