Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Sárközi István: Klebelsberg Kunó kulturpolitikája és annak szegedi aspektusai
A kultúra decentralizálására, a kultúra új központjainak megteremtésére, a nagyszámú forradalmi szellemű és az osztályharcról lemondani nem hajlandó proletariátustól való félelem is inspirálta igen határozottan a Bethlen-kormányt. Már korábban utaltunk arra, hogy Klebelsberg 1917-ben a társadalmi vihar közeledtével egyik beszédében a tömegek támadásával az államhatalomra háruló nagy veszélyre figyelmeztette hivatalnok hallgatóságát. 1925. október 20-án a berlini egyetemen elmondott beszédében Bécs erőszakos centralisztikus politikáját hibáztatta azért, hogy Horváthország és Erdély nélkül csak Budapesten és egyetlen egyeteme volt Magyarországnak és hogy a „gyorsan fejlődő Budapesten összpontosult Magyarország teljes politikai, gazdasági és társadalmi élete. Sajnos, nagyrészt a tradíciókban gazdag s tiszteletreméltó vidéki városok kárára. Immár az ország csaknem teljes szellemi élete a fővárosban lüktetett”. (Aláhúzás és kiemelés S. I.) Majd még több beszédében és cikkében foglalt állást azon kultúrpolitikai felfogásának megvalósítása mellett, hogy szülessenek új központjai a magyar kultúrának, tudománynak, művelődésnek,”86 s más fentebb idézett beszédében is megismételte a kormánynak azt az elhatározását, hogy „fönntartjuk mindhárom vidéki egyetemünket és legfontosabb tényező az a szándék, hogy véglegesen szakítsunk a kulturális centralizáció rendszerével és a decentralizáció útján haladunk bátran és szilárdan tovább.”87 Az új kultúrközpontok kialakításának és szerepének tervébe illeszkedett s azt volt hivatva erősíteni a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek alapítása, elhelyezése és fejlesztése. A kultúra decentralizálásának, új kultúrközpontok kialakításának koncepcióját Klebelsberg úgy gondolta megvalósítani, hogy mindenek előtt négy kultúrtartományra akarta felosztani a közoktatás igazgatását, amelynek élén egy, a miniszter javaslatára a kormányzó által kinevezett elnök vezetése alatt álló, az egyetem vezetőiből és a kultúrtartományi középiskolák igazgatóinak bevonásával létrehozandó testület irányít. A népoktatás mellett az iskolánkívüli népművelésben is hasonló elgondolása volt. A népoktatási ügyek megoldásán, rendkívül centralizáltságának terhén, könnyíteni akart a minisztériumban. A kultusztárca létszámcsökkentését tárgyaló 1923. évi augusztus 31 - i nemzetgyűlési ülésen közölte, hogy „decentralizálnom kell a népoktatás ügyét. De minden decentralizációnak lényeges alapfeltétele ... a kinevezések decentralizálása.” Már ekkor a létszámcsökkentésekről folyó parlamenti vita során felvetette az „egész oktatásügyi szervezet decentralizációját s mint mondotta” ha a békés idők boldog kultuszminisztere lennék ... a francia académia rendszert ajánlanám ... Négy egyetemünk van, csináljunk négy oktatási tartományt és az egyetemek székhelyein vonjuk be ... a fakultások tanárait, vonjuk be a középiskolák tanárait és a népiskolai tanítói személyzet színe-javát, az érdekelt szülőket és bizonyos autonómia megkonstruálásával csináljuk meg az egész oktatásügyi szervezet decentralizációját.”68 A két évvel későbbi, Berlinben elmondott beszédében, mint láttuk, még mint kialakuló tervezetről szól a kultúrtartományok létrehozását illetően, és már itt megállapíthatjuk, hogy ezt a kultúrdecentralizálást Bethlen és Klebelsberg nem valósította meg és később sem oldották meg. Az elgondolásban voltak racionális meglátások. De, hogy mást ne is említsünk az egyházak vezetői bizonyára egészen máskép gondolkodtak, féltek, őrizve saját hatalmukat az egyházi irányítás alatt álló oktatási intézmények fölött. Nem vonható kétségbe a kultúra decentralizálásának szükségessége, az, hogy reális szükséglet, követelmény volt, hogy a főváros mellett 56 * 58 56 Uo. 67 Id. mű 217., 223. 1. 58 Id. mű 381. 1. 203
