Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Sárközi István: Klebelsberg Kunó kulturpolitikája és annak szegedi aspektusai

Az a kultúrfilozófus Komis Gyula okoskodott így a „magyar kultúrfölény”-ről, aki az iskolapolitika, az iskolareform s neveléspolitika polémiájában roppant szenvedélyesen és különös logikával tudott érvelni az iskolapolitika megreformálásának gondolata ellen, aki hamis okfejtéssel érvelt az olyan iskolarendszer ellen, amely a társadalom valamennyi osztályához tartozó 6—14 éves korú gyermekek számára egységes alapműveltséget nyújthatott volna. Kornis politikai gondokodása kizárta a polgári demokrácia deklarálta formális tanszabadság elvét a közép és a felsőfokú oktatásban. Meg kell itt említenünk azt a tényt, hogy az 1920/21-es tanév idején a trianoni Magyarországon a 7 millió 800 000 népességen belül a teljes analfabéták száma, a tanköteles kortól számítva, 1 millió 90 000 volt, a lakosságnak 15%-a. Ugyanebben a tanévben a tanköteleskorú gyermekeknek 14,5 %-a végezte el az V. és a VI. osztályt és a tanköteles gyermekek 22%-át nem íratták be az elemi iskolába.34 Ezek a tények, a dolgozó tömegek művelődési lehetőségeinek korlátái, súlyos szociális és politikai akadályai mind sötét árnyékot vetettek a magyar kultúrfölény teóriára. Igaz, hogy úgy Kornis, mint az ellenforradalmi kultúrpolitika más irányítói, a magyar dolgozó osztályokat kirekesztették a kultúra terén „fajsúlyosabb” magyar nemzetből.

Az ellenforradalmi rendszer stabilizálása, a fasiszta diktatúra törvényesítése szükségszerűvé tette hosszútávon megvalósítandó kultúrpolitika kimunkálását. Az ellen- forradalmi rendszer első éveiben a kultúrpolitikát irányító vallás- és közoktatásügyi miniszterek a „keresztény nemzeti” kurzus miniszterei: Huszár Károly, Haller István és Vass József is a finánctőke és a nagybirtokos osztály gazdasági és politikai érdekeinek rendelték alá a kultúrpolitikát és a konszolidációs politika kezdetére kiformálódott ennek a kultúrpolitikának jellemző politikai-ideológiai jegyei, mint: az antiszemitizmus, irredenta sovinizmus, a polgári liberalizmus elleni harc, az osztályellentéteket és az osztályok harcát „felváltó” keresztény-nemzeti egység elmélete és marxista szocializmus-ellenesség. A keresztény nemzeti politikai-elmélet alapján akarták megteremteni a magyar nagytőkések—földesúri osztály fasiszta uralmát. S ehhez Klebelsberg elődei az ellenforradalmi kultúrpolitika és különösen a közoktatási intézmények, iskolák útján igen erőteljes munkát végeztek. Ezek a keresztényszocialista pártok és szervezetek vezetésében kulcsszerepet betöltő vallás- és közoktatásügyi miniszterek igen komoly politikai-mozgalmi tapasztalatok birtokában, a katolikus klérussal kialakult szoros együttműködés eredményeként hatékonyan segítették elő az ellenforradalmi rezsim stabilizálását. Az ellenforradalmi erők hatalomra kerülése után „a klérus és a kormány közötti kapcsolatokban kulcsfontosságú szerepet játszott a VKM. A minisztérium azért is fontos kapocs az ellenforradalom, a keresztény társadalmi szervezkedések és a katolikus egyház között, mert ezeket a mozgalmakat nem utolsósorban a prímás és a kultuszminiszter egyetértésével felhasználható vallási és tanulmányi alapokból finanszírozták. A kereszténypárti kultusz- miniszterek személye garancia volt a klérus számára, hogy érdekeit megfelelően képviselik.”35 A keresztény-nemzeti kurzus keresztény-szocialista pártjai és szervezetei a szociális és az antiszemita propagandával annak radikális követeléseivel; mint például a zsidók teljes kiszorítása a gazdasági hatalomból, a zsidómentes felvételt az egyetemeken, sőt a numerus clausus kiterjesztése a középiskolai tanulókra is, továbbá az úri nagybirtokok föloszlásának kiszélesítése stb., veszélyeztette és nem segítette tovább a stabilizálódást és a konszolidációt. A Bethlen—Teleki—Klebelsberg kon34 Vö. Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1903—1923. Akadémiai Kiadó Bp. 1977. 261—262. 1.

35 Magyar Életrajzi Lexikon A—K-ig. Akadémiai Kiadó 1967. 934. 1.

195