Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

A Kárpátokban

tam lovagolni, mivel reggel menni kellett tovább, hogy a még utánunk jövő csapatok maradványa is be tudjon jönni Magyarországba.

Ekkor nap nem mentünk csak Sóslakig, amely körülbelül 40 kilométerre van Uzsokhoz. Itt már utolértek a szegény 102. gyalogdandár népfelkelői, akikkel mi már Galíciában, Drohobicznál e- gyütt voltunk. Vagyis a 102. népfelkelő gyalogdandárnak voltunk mi a hírszerző külö- PlankEde (1857—1933) nítménye, a 4. közös huszár- egy korábbi felvételen

ezred I. rezerve százada. A

dandárhoz tartoztak az 5., 7. és 8. népfelkelő honvéd gyalogezredek és egy reitendista tüzérbateri. Mi ezután egy dandárt képeztünk, aminek a parancsnoka Plank Ede altábornagy, egy rendkívül finom ember volt. A vezérkari főnök százados úr Gabányi* volt, szintén nagyon finom ember.

Sóslaknál a gyalogságunknál már rettenetesen fellépett a vérhas. Másnap innen továbbmentünk, ismét mintegy 30 kilométerre, Utcás nevű községbe. Ekkor már két körülmény kényszerített bennünket a lassúbb menetelésre. A gyalogságunk körülbelül 70 százaléka vérhasban szenvedett. Utcás- ról reggel, midőn megvirradt és ment a napos nézni, hogy hány új maródit van, volt olyan kovártély, amelyről 30 emberből már nem élt csak 4-5; százával vitték a szanitészek a tömegsírba a halottakat. Innen átmentünk Cirókaófaluba.

* Gabányi János (1871—1934). Utóbb m. kir. ezredes, címzetes tábornok, hadtörténeti munkák szerzője, a Hadtörténelmi Levéltár alapítója. (Személye azonosítva a fenti levéltár közlése alapján.) t gyengélkedő, beteg

26