Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)
Megbízatás a szegedi tanyák közt
tok. De apukám, mondja a leánya, a vitéz úrnak menyasszonya van, és mi lesz, ha nem talál többé visszajönni. Az öreg azonban véget vetett a beszélgetésnek, a leányát elküldte, hogy készítsék elő a hiányzó dolgokat, mi pedig beszélgetésbe eredtünk az öregúrral. Egyre töltötte a bort, én azonban igen kevés kárt tettem benne, hiszen soha életemben a bort nem szerettem, az embereim pedig, még ki sem ért az öreg, már eláztak és lefeküdtek. Tehát ketten voltunk az öreg Volforddal. Látta, hogy nem vagyok borivó, kimentünk hát, és megmutogatta a gazdaságát. Mondhatom gyönyörű gazdasága volt, azzal a tanyával volt 360 hold szántó és 40 hold szőlő, azonfelül ménese és gulyája volt az öregnek. Közben figyelmeztettem, hogy le ne késsük az este 10 órakor Szeged felé menő vonatot, mert akkor kocsin kell bennünket bevinni Szegedre. Este 9 órakor tehát elbúcsúztunk, és levitt bennünket az öreg Volford maga az állomásra. Pakoltak annyi ennivalót, hogy hazulról bizonyára nem vittem volna ennyit. Midőn elköszöntem az öreg Volfordtól az állomáson, még ő is bocsánatot kért, hogy a leánya miatt nem mehettem haza. En pedig annál rosszabb hangulatban voltam, mennél sűrűbben emlegették. Éjjel 11 órakor megérkeztünk egy állomáshoz, ahol hatalmas borpincék voltak. Itt az egyik emberemnek volt egy testvére, aki pincemester volt, ehhez bementünk, ott megálltunk és másnap, azaz 30-án reggel bementünk Szegedre. Irány a~ olas^Jront, a Piavénái A század délután 1 órára érkezett a Nagyállomásra. Leadtam a jelentést, és én is felültem a vonatra, amely azután gördült velünk ki az olasz harctérre. A következő nagyobb állomásokon mentünk keresztül: Szeged, Szabadka, Újdombóvár, Gyékényes, Laibach*, Portogruaro, Lorenzaga. Gyönyörű vidékeken utaztunk keresztül, hisz’ a május hónap különben is minde* ma: Ljubljana, Szlovénia fővárosa 134