Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

Megbízatás a szegedi tanyák közt

I

mitt szép szokott lenni. Gyönyörködtünk is a szép tájakban annyira, mint amennyire a halálra ítélt tud gyönyörködni a táj szépségében akkor, amidőn a vesztőhelyre viszik kifelé. Mert ebben az időtájban az olasz frontra menni egyenlő volt a biztos halállal, hiszen már itthon tudtuk, hogy hatalmas offenzívára készülnek a központi hatalmak a Piave mentén. Midőn mentünk kifelé, akkor a saját szemeinkkel is meggyőződhettünk a hír valódiságáról, mert egyik vonat a másikat érte, és mind csapatokat, vagy hadianyagot, vagy lőszert szállított Midőn Olaszországban, Portogruaróban beértünk az állomásba, itt utolértünk egy vonatot, amely egy 28 centiméteres ágyút vitt, tehát nem egy batrit vágy üteget, hanem egyetlen ágyút. Nem is rendes vonat volt, mert ezek a kocsik és kerekek kimondottan az ágyúvonathoz tartoztak. Alacsony, mintegy 40 centiméteres kerekei voltak, és minden alkatrésze rettenetes erős volt, az ágyúcsövet, amely 16 lépés hosszú volt, 16 pár kerék szállította. Ezt az ágyútípust eddig még nem ösmertük. Mivel jó ideig állottunk az állomásban egymás mellett, megkérdeztük a kezelő legénységet, hogy mióta van ilyen ágyúnk. Azt mondták, hogy ilyen még nem volt, ezek most lesznek először ütközetbe víve. Lőtávolságuk 40 kilométerre

említett vasúti löveg

135