Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

Bukaresti kiküldetés

I

minden regutával, azonban a kapitány úr Pintér, ekkor az alosztály parancsnoka, rettenetes finom ember volt, és ezzel újra annyira megértettük egymást, hogy amit én jónak láttam, azt a kapitány úr feltétel nélkül a magáévá tette. Haladtunk is a regutákkal olyan szépen, hogy az alezredes úr, aki Temesvárról, a hadtesttől jött minden hónapban szemlét tartani, midőn másodszor nézte meg a regutákat, nem bírt volna betelni a dicsérettel. Tehát itt ismét jó sorom volt, amit csak lehetett, meg is adtak minden időben. így morzsolgattuk a katonaidőnket

November 25-én kaptam hatnapi szabadságot Ez szokás szerint gyorsan eltelt, tehát újra be kellett vonulni. Ismét átvettem a regutáimat, és minden ment az előbbi szerint December 15-én megint kaptam négynapi szabadságot. Tehát elég sűrűn hazajöttem, azonban mindég kevés időre. Szabadságról visszamenve újra a regutákat vettem át, és tanítottam őket 1918. év január 15-ig. Ekkor fel lett állítva egy század, amely ez időtől kezdve minden percben várta, hogy jön a távirat, és akkor rögtön menni kell valamelyik frontra, amely ebben az időben már volt elég, hisz’ ekkor már majdnem az egész világgal harcban állottunk.

Tehát újra a menetszázadban vagyok. Annyi haszon azonban mégis van belőle, hogy ebben mind kiképzett öreg huszárok vannak. Ezeket már nem kell tanítani, inkább arra kell ügyelni, hogy a kiadott parancsokat teljesítsék, mivel az ilyen öreg csontok szívesen elhanyagolnak mindent. Legfőbb óhajuk, hogy a nap meg ne álljon az égen, hogy jöjjön az ebédidő. Különben is a tisztek a századnál mind régi jó embePintér Elemér százados

129