Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

Élet és halál közt Temesváron

Aradra. Ott azonban nem volt hely, elküldték tehát bennünket Temesvárra. Ide 25-én reggel érkeztünk, és bevittek a 6. számú rézéivé kórházba, amely egy iskolában volt, de ez ideig még nem volt használva.

Mihelyst megérkeztünk, be volt a fürdő fűtve, és rögtön ment a társaság fürdeni. A fürdőben rettenetes meleg volt, a társaság elég sokáig bent volt, tehát teljesen áthevült Innen kimenve bementünk a jéghideg szobába. Bár fűtötték a kályhát, azonban a rettenetes hideg falak soká bírtak átmelegnt, így a szoba is. A szanitész megadta az utasítást, hogy aki nem bír felmelegedni, az feküdjön le. Nemsokára hozták az ebédet is, de én nem bírtam még ebéd után sem felmelegedni, ledőltem tehát csak úgy ruhástól, azonban így is fáztam.

Délután 3-kor megjöttek az orvosok és mondták, hogy akinek valami újabb baja van, tehát nem az, amellyel kórházba utasították, az jelentse. Én jelentkeztem, hogy nem jól vagyok. Megmérték a lázam és alighanem magas volt, mert az orvos csak annyit mondott, hogy az öreg szimulál, azzal lerázta a hőmérőt, és újra betette, de kivette az órát és azt nézve a másik kezével fogta a kezemet. Midőn újra kivette és megnézte a hőmérőt, mindjárt a kályha melletti ágyhoz küldött, hogy ott azonnal feküdjek le, a szanitész pedig fűtsön. De hiába, nem bírtam még estig sem felmelegedni. Éjjel valamikor felmelegedtem, reggel pedig 9 órára el kellett menni mindannyionknak a garnizon spitálhoz, és ott várakoztunk délután 2 óráig a rettenetes hideg folyósón. Itt már nem kérdeztek senkitől semmit, hanem kinek mi volt a papirosán, aszerint osztályoztak bennünket. Ekkor már fájt a fejem, sőt néha még melegem is volt Végre délután 2 óra után egy csapatot, amelyhez én is tartoztam, megindítottak a Ferdinánd laktanyába. Természetesen gyalog, mert a katonának még akkor is csak annyi becsülete volt, hogy az még akkor sem érdemelte meg, ha még bírt menni, hogy valamilyen járművel vitessék a kórházba, hanem menjen gyalog. Tehát mentünk, bár én már alig bírtam menni. Hogy mennyire van ez a kaszárnya a kórházhoz, máig sem tudom, csak azt, hogy 2 óra tájban indultunk és kezdett alkonyodul mire megérkeztünk.