Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

Élet és halál közt Temesváron

Mihelyst megmutatták az ágyamat, rögtön vetkeztem lefelé és feküdtem le, pedig egy fűrer kollégám még figyelmeztetett is, hogy' náluk 9 órakor van a takarodó, azonban én erre aligha válaszoltam. Felgyújtották a villanyt, és mindjárt jött egy szanitész, aki megkérdezte, hogy mi van vélem, azonban én nem sok felvilágosítással tudtam szolgálni. Elszaladt tehát és jött mindjárt egy idősebb orvossal, ez is az iránt érdeklődött, hogy mi van velem. Amennyire tudtam, elmagyaráztam a megérkezéstől idáig történteket, de még be sem fejeztem, midőn adta a parancsot, hogy a mentőautó azonnal álljon elő, és kiadta a parancsot, hogy minden dolgaim szedjék össze. Ott állott vagy négy ember a felszerelésemmel, a doktor pedig fogta a pulzusomat és csóválta a fejét. Mihelyt megérkezett a két szanitész a hordággyal, már hajtotta a négy embert a holmimmal az autóhoz, ő pedig még addig sem eresztette el a kezemet, még a szanitészek a hordágyra tettek, sőt jött a hordággyal is, mikor betoltak az autóba. Megkérdezte, megvan-e mindenem, én pedig mit sem törődve az élettel, rámondtám, hogy megvan. Ezzel elengedte a kezemet, és csak annyit mondott, hogy mindjárt jó helyen lesz fiam, a sofőrnek pedig odaszólt, hogy' a leggyorsabban.

Mentünk is úgy, hogy' csak percek telhettek el, amikor már újra húztak kifelé a szanitészek az autóból. Bevittek egy szobába, amely jó meleg volt és volt benne négy ágy. Egyre lefektettek, és már takargattak is befelé az ápolók. Pár perc múlva pedig ott volt egy' fiatal, de jó orvos. Megvizsgált és mivel már tudta, hogy előző, sőt a mai napon is hogyan bántak vélem, megvigasztalt, hogy ne féljek, itt minden ágyon ápoló lesz körülöttem, tehát mihelyt szólok, mindjárt itt vannak, ő pedig itt van a mellettem lévő szobában. De én nem törődtem semmivel, bár tudtam, hogy nagyon komoly betegségem lehet, mert ezt elárulta a körülöttem lévők arca, azonban én nyugodt voltam. Hogy gondoltam-e, milyen közel lehet a vég, nem tudom, de annyit tudok, hogy rettenetesen nyugodt voltam, ami feltűnt úgy az orvosoknak, mint az ápolóknak.

117