Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

Élet és halál közt Temesváron

az összes lovasezredek között a 4. ezrednek voltak a legnagyobb veszteségei, hiszen csupán 1916. június 4-én 32 tisztet veszített, közöttük az ezredparancsnokot is, és a legénység 70 százalékát, augusztus 19-én pedig 28 tisztet és a legénység 80 százalékát. Augusztus 19-én csupán 3 tiszt maradt, így volt már 1916 novemberében a tisztjeink 90 százaléka idegen ezredekből összeverbuválva.

Megjött tehát a parancs, hogy a 4. ezred süczen századaiból, akik lovon ki vannak képezve, mind megy lovasnak, vagyis tiszt és legénység, aki lovas, újra megy a lovasokhoz. Tehát megy a főhadnagy úr is. Mivel már előbb is jelezte, hogy bárhová kerül, engem visz magával, mindenáron el akartam menni a főhadnagy úrral, bár ő egyre mondta, hogy menjek a kórházba, és onnan úgyis mehetek a lovasokhoz, vagyis csak oda mehetek, mivel ő tudta, hogy a 4. huszárezred most már bármeddig is tart a háború, megmarad lovasított ezrednek, vagyis huszárnak. Hosszú töprengés és a főhadnagy úr rábeszélésére végre február 11-én, tehát hat napra az igazolványom kiállítása után, mégis rászántam magam és elmentem a kórházba, ahová 13-án, tehát sokak szerint szerencséden napon érkeztem meg.

Elet és halál kö^t Temesváron

Ozsdolán bementem a kórházba, ahonnan már délelőtt 11 órakor autóval vittek Kézdivásárhelyre. 14-én délután vonatra ültünk, és 15-e reggelre megérkeztünk Brassóba, ahol bevezettek bennünket a faipariskolába, és itt voltunk 23-ig. Brassóban tehát nyolc napot töltöttem, innen mehettem délelőtt és délután 3-3 óra hosszat ahová akartam. Mivel itt fogászat nem volt, nem is voltam kezelés alatt, így több ízben kimentem gyönyörködni Brassó különben is gyönyörű látványosságaiban. Végre 23-án délután vonatra ültünk és megindultunk az Olt völgyében Fogarason, Nagyszebenen és Piskin keresztül

115