Georgiádes Ildikó - Tánczos Roland: Négy évtized termése. Labádi Lajos szentesi főlevéltáros személyi bibliográfiája 1974–2013 (Szentes, 2013)
Bevezető
9 éve kitartónak bizonyul. Persze - mondhatom a szemtanú és a csoporttárs hitelességével - szerencséje is volt. A szegedi Történettudományi Tanszék vezetője, - az idén körünkből eltávozott - Nagy István és kollégái olyan emberileg otthonos, egyben szellemileg izgalmas és inspiráló légkört teremtettek, amely csakugyan vonzotta és ösztönözte az ambiciózusabb diákokat. Ebben a légkörben találkozott Labádi Lajos korán fölismert elhivatottsága, eltökéltsége - és tegyük hozzá: imponáló munkabírása -, illetve a tanszék biztató, ösztönző, diákpártoló figyelme. A főiskola Történettudományi Tanszékén nagyon korán értésünkre adták, hogy vannak hallgatók és vannak tanítványok. A hallgatók tanulnak, levizsgáznak és elmennek; ellenben a tanítványok mindezen túl kezdetben irányítás mellett, később egyre önállóbban - dolgoznak is: tudományos munkára készülnek. Tudományos munkára készülni pedig csak a tudományos munka kóstolgatásával lehet. Labádi Lajos az évfolyamában az élén járt ennek a mind önállóbb és mind eredményesebb tudományos munkának. Úgy volt főiskolás, úgy élte a ’70-es évek szegedi diákéletét, hogy közben hihetetlen intellektuális kíváncsisággal, egyre eltökéltebben készült a jövőre, élete nagy feladatára. Kitartóan, idejét, erejét nem kímélve kutatott levéltárakban, olvasta a szakirodalmat, írt évfolyam- és tudományos diákköri dolgozatokat, vett részt konferenciákon, szakesteken, tartott kisebb és nagyobb előadásokat. Abban az 1973 és 1977 közötti négy évben nem csupán megalapozta később kiteljesedő levéltárosi és történészi munkásságát, de beírta nevét a ma már nem is létező szegedi Történettudományi Tanszék képzeletbeli aranykönyvébe, mindjárt valahol a fölöttünk két évfolyammal járó, ma már nemzetközi tekintélynek számító Romsics Ignác neve után. Az sem volt kétséges, hogy a diploma megszerzését követően hazatér Szentesre. Nem vágyott a fővárosba, de még Szegeden sem akart maradni. (Abban az időben külföld bajosan jöhetett volna szóba.) Öt hazaszólította lokálpatriotizmusa és vállalt feladata. Hiszen már pontosan tudta, hogy egész életét - családja mellett - szeretett városának, Szentes múltja föltárásának szenteli. Labádi Lajosnak „ügye” volt Szentes, és ezzel az ügyszerető eltökéltséggel
