Georgiádes Ildikó - Tánczos Roland: Négy évtized termése. Labádi Lajos szentesi főlevéltáros személyi bibliográfiája 1974–2013 (Szentes, 2013)
Bevezető
10 állt munkába a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltárában, aztán elvégezte a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen a levéltár szakot, és most már csakugyan megkezdődött az a szívós, elmélyült és mind eredményesebb munka, amelynek kézbe vehető foglalatát ez a személyi bibliográfia adja. O nem azok közé a kutatók közé tartozik mert hogy ilyenek is vannak számosán -, akik évtizedekig búvárkodnak a levéltári aktacsomók között, mindent tudnak választott területük anyagáról, milliónyi jegyzetük van, csak éppen egy cikkecskét is nehezen vajúdnak a világra. Nem, Labádi Lajos nemcsak a tudományos munka módszertanát sajátította el Szegeden és az ELTE-n, de idővel olyan íráskészségre is szert tett, amellyel remek tudománynépszerüsítő, ismeretterjesztő cikkek sokaságában tette közkinccsé az általa föltárt hatalmas anyagot. Mert ő is vallja, hogy nem elég szívósan és elmélyülten dolgozni, nem elég kitartóan cédulázni, jegyzeteket fölhalmozni, adattárakat építeni - az egész munka akkor nyeri el igazi, közösségi értelmét, ha az a köztudalom részévé válik. Magyarán, ha az elért eredményeket publikálja, közkinccsé teszi. Hiszen így és ezzel szolgálja leghívebben a genius loci közösségi érvényesülését. És neki ehhez a sokéves alkotómunka rutinja és a Teremtő szándéka íráskészséget is adott, amellyel a legszakszerübb témákat is olykor a jó tollú zsurnaliszta, olykor a szakíró vonzó stílusával képes előadni. Ezért - végignézvén például a város és a megye lapjainak sok évfolyamát - Labádi Lajos Szentes és Csongrád megye múltjának ezernyi epizódját, momentumát tette érdekes stílusú cikkei révén a közösségi lokálpatrióta tudás részévé. Kezdő segédlevéltárosként könyékig porosán éveken át rendezgette az iratokat, csavarozta a polcokat, szállította a dobozokat és aktacsomókat, vezette a leltárkönyvet, aztán bejárta a levéltárosság valamennyi fokozatát, végezte minden munkafázisát, kiismerve e hivatás összes csínját-bínját, hogy végül szeretett levéltára, második otthona igazgatójaként menjen nyugdíjba. Gondolom, behunyt szemmel eligazodik a polcok, dossziékötegek, fondok és oklevelek sokaságában; fejből tudja, mit hol keressen. De nem ez a fő érdeme. Sokkal inkább az, hogy az évtizedek alatt megszerzett
