Bereznai Zsuzsanna: Tengöri hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. Katona Imre csongrádi népmesegyűjtése 1941–42-ből (Csongrád, 2011)
Katona Imre feljegyzései - A csongrádi gyűjtőmunkáról és a mesemondóról
KATONA IMRE FELJEGYZÉSEI A CSONGRÁDI GYŰJTŐMUNKÁRÓL ÉS A MESEMONDÓRÓL Palásti Annuska csongrádi, sőt belvárosi születésű, s majdnem mindig itthon élt, csupán Debrecenben volt egy ideig az apácáknál. Hajadon, ma kb. 53 éves, római katolikus. Náluk a mesélés családi hagyomány volt, s ezt az mutatja legszebben, hogy a meséket édesanyjától tanulta, az az öregapjától, s az öregapja ismét az öregapjától. Sok volt a családban a gyerek, s kellett a mese nekik. Annuska még egészen fiatalon tanulta ezt a sok mesét, s a háború óta nem is igen mesélt senkinek. Ezért szaggatott, ismétlődő az előadása, és sok motívumot ki is felejt a meséből. Egyébként olyan jó feje van, hogy egy kedvelt olvasmányt szóról szóra el tud majdnem mondani. Annuska előadásán, ahol a boldogságot kell festeni, meglátszik az olvasottság. Leírásnál, festésnél bőbeszédű, cselekvésnél szűkszavú. Mindig hangoztatta nekem, hogy meséit úgy mondja el, ahogy hallotta, de úriasan akar beszélni, s ez meglátszik stílusán is. Változtatni csakugyan nem sokat változtat, s ezért teljesen reprodukáló típusú mesélő. Szegény családból származik, s Ortutay Gyula szerint ezért őrzött meg annyi mesét. Szerintem, mivel a szegényebb ember naivabb is, egy bizonyos naivság mindig kell a meséhez. Annuska maga is elhiszi, hogy voltak kutyafejű tatárok. Annuska nagyon vallásos - mindig Dicsértesséket köszön, csúnya szót pirulva ejt ki -, s ez meglátszik mesehőseinek Istenhez fordulásán is, meg a jó mesevégeken. Annuska nagyon jószívű - kb. egy kilométert tett meg rossz lábával, hogy mesélhessen -, ha megkérjük valamire, a világért sem felejti el megtenni. Ajándékot vesz, pedig pénze szűkösen van. Rendkívül érzékeny, tiszteli a hagyományokat (vásárfia), mindenkiről jót tesz fel. Nőies annyiban, hogy azt a könyvet szereti, ahol a hősök szenvednek, vagyis ahol lehet sírni. Szereti ezen kívül a szent könyveket, meg Courths Mahlert. Hiú is, annyiban, mert korát nem mondja meg, hiába kérdi valaki. Amúgy maga a megtestesült jóság és gyermekiesség. Mindez meglátszik hősein is. Mikor mesét kérdeztem tőle, azt mondta, nagyon sokat tud. Először nyolcat tudott említeni, aztán lassan jutott az eszébe a többi. Különösen mesélés közben jutott sok eszébe. Annyira lelkiismeretesen vette a meséket, hogy amelyikre nem emlékezett, öreg édesanyjától kérdezte meg. Édesanyja egyébként sokat juttatott eszébe is. Annuskának említettem, hogy ez milyen fontos, a meseírás, annyira a szivére vette, hogy mikor kis időre Vásárhelyre mentem, majdnem megsértődött. A mesék közül csupán kettőt nem hallott a családban. A trufákat nagyon szerette, s a leghosszabb meséket. Tiszta szívből nevetett a trufák legprimitívebb komikumán is. Sok tréfát, verset, mondókát írtam le tőle. A mesepótlók - kivéve a 4. számút - szintén tőle valók. Szívesen énekelgetett is. Hogy a meséket miért nem Annuska még élő édesanyjától írtam le, annak egyszerű 348
