Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Bevezető - 5. népfelkelő gyalogezred - 51. honvéd gyaloghadosztály
Kárpátokon és Chyrowon át előnyomult, majd Przemysl felmentéséért folyó harcokban, a rajtarowicei erdőségekben, a lutkowi betöréskor, a krukienicei előretörésben stb. ért el hadisikereket. A szervezetszerüleg hadtest kötelékébe nem tartozó hadosztályt Przemysl visszafoglalása után ismét olyan helyen vetették harcba, ahol a legnagyobb veszély fenyegetett. Feladatul kapta, hogy töltse ki a 2. hadsereg és a Deutsche Südarmee között keletkezett hézagot, verje vissza a Dnyeszteren átkelt orosz erőket és az átkelést kierőszakolva nyomuljon előre keleti irányban. A mozgóharc fáradalmait a honvédek a Bug mentén húzódó állásokban pihenték ki, hogy azután a 2. hadsereg augusztus végén megindult támadásából is kivegyék részüket. Brody elfoglalása után a hadosztály orosz földön folytatta a Galíciából kivert ellenség üldözését, de ezt megszakítva erőltetett menettel Tamopol környékére, az arcvonal meggyengült szakaszára irányították. A Nowo-Pocajow, Swiniuchy, Baszuki, Nowo-Alexiniec környékén szeptemberben vívott harcokban érte az első nagyobb veszteség: 24-én a hátába támadtak, és nagyobb részét frontfelgöngyölítéssel fogságba ejtették. A megroppant hadosztály pihenésre és állományának kiegészítésére szorult. Ezt követően Bukovinába szállították, itt érte a Czemowitz elfoglalására irányuló nagyszabású orosz offenzíva. Megkezdődött a kavemák ásása az addig nem ismert hevességű, naponta 6-8 órán át megismételt tüzérségi tűz ellen. Az állásokat az ellenséges támadásokat bevezető pergőtüzek teljesen elpusztították, azok helyreállítására az éjszakák kevésnek bizonyultak. Az ún. „besszarábiai újévi csatában”, a rarancze-toporoutzi, közel negyvennapos állásharcokban a honvédek súlyos veszteségek árán, de feltartóztatták a többsoros, néha nyolc, tíz, sőt tizenkét egymást követő rajvonalban támadó orosz gyalogságot. Elsősorban a hadosztály érdeme volt, hogy a raranczei tömegtámadás az ellenség hatalmas véráldozata ellenére eredménytelenül végződött. Az ezredek 1916 februárjában a grodeki (Winiatynce) Dnyeszter-hídfő védelmét vették át, és a pótlások beérkezésével fokozódó erejüket az állások kiépítése kötötte le. A nyu- godtnak mondható állásharc idejére esett 1916 húsvét ünnepén a két front között a magyar és orosz katonák barátkozása. „Formális fegyverszünet volt ez, de nem a hadvezetőségek által, hanem az emberi szív által szentesített és becsületesen meg is tartott fegyverszünet. Két napon át szünetelt a harc. Minden veszély nélkül emelkedtek ki előbb a fejek, majd egész emberi alakok a védelmet nyújtó fedezékek mögül, hogy végül is lassú, hömpölygő menetben, fegyver nélkül közeledjen egy baráti kézfogásra a még tegnap ellenségnek tekintett emberáradat.”59 Június elején, amikor a készülő nagy orosz támadás ellensúlyozására Okna mögött vontak össze minden nélkülözhető erőt, a hídfőt felsőbb parancsra ki kellett üríteni. A keleti hadszíntér közepén és déli szárnyán 1916. június 4-én megindult a Bruszilov tábornok nevéhez fűződő offenzíva, amely a Monarchia legsúlyosabb világháborús vereségével végződött. Öt napig pusztított a pergőtűz a honvédek soraiban, majd az ellenség áttörte a frontot, és megkezdődött a három hónapon át tartó visszavonulás észak-északnyugati irányban. Az állandó menetekkel váltakozó harcokban megfogyatkozott hadosztály maradék gyalogságát előbb dandárba, később csupán ezredcsoportba lehetett összevonni. 26
