Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK
1. d. Alapszabály és jegyzőkönyvek 1921-1927 CSICSATÉRI OLVASÓEGYLET IRATAI X. 66. 1898-1949 A város északkeleti határrészén alakult olvasóegylet 1898. június 19-én kelt alapszabályát 1898. szeptember 6-án láttamozta a belügyminiszter. A kör épülete a többi külterületi olvasókörhöz hasonlóan az ottani állami elemi népiskola mellett helyezkedett el. Alapszabályban kitűzött céljai megfeleltek a kor olvasó és társalgó népkörei rendeltetésének: a környező tanyavilág lakosságából kikerülő tagok összejöhessenek és „kölcsönös eszmecsere és barátságos társalgás", hírlapok és könyvek olvasása révén értelmüket fejleszszék, az országos és helyiérdekű dolgokban megfelelő tájékozódást nyerjenek. A Belügyminisztérium 1949. március 4-én kelt 1/676/2.BM. IV. 3. sz. rendeletével — a 3830/1946.M.E. sz. rendelet alapján — az egyesületet feloszlatta. Az általa használt, zár alá vett helyiségeket a 2.700/1948. Korm. sz. rendelet alapján ezúttal is a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségének használatába adták. A fondot az egyesület 1934-1949. években vezetett jegyzőkönyve és néhány irat alkotja, köztük az 1898. évi nyomtatott alapszabály, a „Csicsatéri Olvasó Egylet Gazdasági Népház" Házirendszabályai 1943-ból, mely valójában a házgondnok jogait és kötelességeit rögzítette, a tanyai nyilvános távbeszélő-állomás kezelésére vonatkozó néhány irat és a feloszlatást kimondó belügyminiszteri leirat. A jegyzőkönyvek részletes képet nyújtanak egy külterületi olvasókör belső életéről és tevékenységéről, a szokásos tisztújítások és a pénzügyek mellett a rendezvényekről, a kulturális tevékenységről is (színdarabok előadása, hangversenyek, főként pedig táncmulatságok). A jegyzőkönyvek rögzítették az éves beszámolókat is. Tükrözik a belpolitikai életben végbement változásokat, hírt adnak az olvasókör mellett létrejövő EPOSZ (Egyesült Parasztifjúság Országos Szövetsége) helyi szervezetéről, az EPOSZ-ifjúság és a kör között kialakuló ellentétről. A fond a jegyzőkönyv és a benne elhelyezett néhány irat átnézésével kutatható.