Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK

1. k. Jegyzőkönyv Iratok 1934-1949 1898-1949 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VIII. OLVASÓ ÉS TÁRSALGÓ NÉPKÖR IRATAI X. 67. 1947-1948 Az 1891-ben megalakult olvasókör korábbi iratai nem kerültek be a le­véltárba. A kör a III. ker. Damjanich u. 67. sz. alatt működött. Alapszabá­lyát 180619/VII. 19. a/934, sz. alatt 1934. augusztus 21-én hagyta jóvá a belügyminiszter. Elnökévé 1941-ben Kiss Pált választották. Taglétszámuk 1943-ban 153 fő. Évente egyszer tartottak közgyűlést, ahol tisztújítás zajlott le, majd a pénzügyi helyzetről számolt be a számvizsgáló, amit a gondnoki jelentés és a könyvtáros beszámolója követett. A választmányi üléseket álta­lában havonta tartották, ahol aktuális kérdéseket tárgyaltak, és megszervez­ték a társas összejöveteleket, rendezvényeket, figyelemmel kísérték a kör anyagi helyzetének alakulását. A fondot egyetlen jegyzőkönyv alkotja, melyet 1947. január 17. és 1948. december 9. között vezettek. A tisztújító közgyűlésen, melyet 1947. január 19-én tartottak ismét Kiss Pált, az akkori polgármestert választották meg el­nöknek. Korelnök Varga Máté, alelnök Pálfi Palócz János, a jegyző Török Bálint lett. A taglétszám ekkor 80 fő. 1948-ban a belügyminiszter 502463/1948. IV./3. BM. számú rendeleté­vel a kört feloszlatta és a 7753/1948. eln. sz. alatt elrendelték vagyonának leltározását és zár alá vételét. Terjedelem: 1 kötet 0,02 fm 1. k. Hódmezővásárhelyi Olvasó és Társalgó Népkör jegyzőkönyve 1947-1948

Next

/
Thumbnails
Contents