Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK
1. d. Iratok 1923-1950 MÁRTÉLYI IFJÚSÁGI EGYESÜLET IRATAI X. 65. 1921-1927 Az egyesület a mártélyi régi iskolánál 1921. november 20-án tartotta alakuló ülését, a két mártélyi állami tanító, 42 fiatal és több szülő jelenlétében. Alapszabályát a belügyminiszter 1923. szeptember 25-én, a 150.792 /1923VIII. BM. szám alatt hagyta jóvá. Az egyesület célja a tanköteles kort betöltött ifjúságnál a hazafias érzület, a valláserkölcsi élet ápolása, hasznos ismeretek terjesztése, az ifjúságnak illemre, tisztességre, mértékletes életmódra való szoktatása volt, továbbá, hogy visszatartsa őket a kocsmák és más ahhoz hasonló helyiségek látogatásától. Kimondta, hogy ehhez felolvasásokat, előadásokat tart, nemesen szórakoztató mulatságokat rendez, daloskört alakít, testedzést végez; céljainak megfelelő folyóiratokat és hasonló könyvekből könyvtárat bocsát a tagok rendelkezésére. Az egyesületi igazgató Antal Zoltán állami tanító, az elnök pedig ifj. Arany József lett. A következő év elején az egyesület érdekében tett fáradozásáért Dóczi Klára állami tanítónőt az egyesület dísztagjának, míg Csernai Mátyás elemi iskolai igazgatót az egyesület védnökének választották meg. Az egyesület 1927-ig működött, amikor gyakorlatilag beolvadt az akkor felépült Mártélyi Olvasókörbe, amelynek a felépítéséhez maga is hozzájárult. Miután már évek óta nem fejtett ki működést és tagjainak szétszéledése folytán tevékenységét megkezdeni, illetve a feloszlás kimondása tárgyában alapszabályszerű közgyűlést összehívni nem volt képes, a belügyminiszter az egyesületek feletti főfelügyeleti jogánál fogva az 1935. május 17-én kelt, 157.549/1935/VII-a. BM. számú rendeletével feloszlatta. Az egyesületi zászlóból és a Mártélyi Olvasókör helyiségébe beépített közös színpadból álló vagyontárgyait az utóbbi egyesületnek adta át. (A feloszlatás hatósági iratai a Polgármesteri Hivatal 1921/1935. eln. száma alatt találhatók meg.) A fondot a feloszlatáskor előkerült iratok: egy jegyzőkönyv kitépett lapjai az 1921-1925., valamint az 1927. évek bejegyzéseivel, egy ceruzával írott jegyzőkönyv 1925-ből, továbbá az alapszabály kézzel írott példányai alkotják.