Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK
bánosa töltötte be: előbb Figula János, majd 1944-től Zsíros Ferenc, a világi elnök utóbb Makó József volt. A rendelkezésre álló adatok szerint a taglétszám 1942-ben 245, 1949-ben 517 fő volt. A belügyminiszter 1949. szeptember 19-én kelt VI. 50.017/5.BM.IV.3. sz. rendeletével az egyesületet feloszlatta, vagyontárgyait zár alá vették. Az iratanyagban az alapszabály egy másolata, a pártoló és a rendes tagok ábécé szerint rendezett tagnyilvántartó kartonjai találhatók meg, valamint az egyesület pénztárkönyve. Terjedelem: 1 doboz, 1 kötet 0,15 fm HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI GAZDAASSZONYOK EGYESÜLETÉNEK IRATAI X. 214. 1923-1942 Az egyesület 1923 márciusában kezdte meg működését. Alapszabálya nem maradt fenn. A fondot egyedül alkotó pénztárkönyv tanúsága szerint tevékenysége elsősorban a jótékonyság gyakorlására irányult (szegénysorú gyermekek segélyezése, adomány a diáknyaraltatási akció, a Vöröskereszt, a vízkárosultak stb. javára). Részt vett a hősi sírok gondozásában. Közművelődési szerepet is vállalt azzal, hogy tagjai részére folyóiratot járatott és könyveket vásárolt. Bevételei tagdíjakból, gyakori műsoros és teaestélyeinek bevételeiből származtak. Az egyesület 1940-ben 64 tagot számlált. 1946. június 23-án kelt levelükben az egyesület működésének beszüntetését jelentették be a polgármesternek, a megszűnés körülményei nem ismeretesek. Terjedelem: 1 kötet 0,02 fm 1. k. Pénztárkönyv 1923-1942 1. d. Alapszabály Tagnyilvántartó kartonok A-Zs 2. k. Pénztárkönyv 1937 (1948) 1937-? 1937-1938