Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NŐEGYLET IRATAI X. 215. 1867-1874Í-1878) Az egyesület 1867-ben alakult meg egy helyi felsőbb nőnevelő intézet lé­tesítése és jótékonyság gyakorlása céljából. Elnöke Dobossy Kaszap Ilma volt. Tagja lehetett valláskülönbség nélkül minden nő, ki hat évre évenként két forint fizetését vállalta. Az egyesület ezen kívül adományok gyűjtésével és jótékony célú előadások rendezésével is kívánta pénztárát gyarapítani. A hat évre alakult egyesület, miután időközben elnöke is meghalt, 1873-ban beszüntette működését, anélkül, hogy kitűzött célját megvalósította volna. Vagyona hátralékban lévő tagsági díjakból, be nem fizetett ajánlási össze­gekből, taneszközökből és bútorokból állt. Utóbbiakat a következő évben a város által bérelt épületben felállított felsőbb leányiskola rendelkezésére bo­csátották. Az iratanyagban az egyesület alapszabálya, tagnévsora, a nőneveldére tett ajánlatok évenkénti kimutatása, tagsági díj-kimutatások, valamint az egyesület számadásának felülvizsgálatával kapcsolatos hatósági iratok talál­hatók. Kutatásuk az iratok egyenkénti átnézésével lehetséges. Terjedelem: 1 doboz 0,01 fm 1. d. Iratok 1867-1878 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI 1848/49-ES HONVÉDEGYLET IRATAI X. 216. 1905-1912 A volt 1848/49-es honvédekből Magyarországon 1867-68-ban jöttek létre a honvédegyesületek, 1868-ban már 90 szervezett honvédegyesület mű­ködött az országban. Céljuk a volt honvédeknek a törvényhozás útján való elismertetése, a rokkant honvédeknek, árváiknak és özvegyeiknek állami el­látása és a munkaképeseknek foglalkozáshoz való juttatása volt. Tevékenysé­güket az Országos Központi Honvédválasztmány, majd az 1848/49-es Hon­védegyletek Országos Egyesülete fogta össze. A vásárhelyi honvédegylet 1867 tavaszán alakult meg. 1890-ben még 187, 1911-ben pedig 54 élő honvéd volt a tagja. Az egylet elnöki tisztét Po-

Next

/
Thumbnails
Contents