Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN

gáló, nevéből következően a csapadék nélküli nyárvégi és őszi évszakokban időnként kiszáradó Szárazér volt. A régió vízrajzi viszonyait alapvetően az határozza meg, hogy a Világos (ma: Siria, Románia) — Zaránd (ma: Zarand, Románia) vonaltól a peremhegységtől mintegy 40 méteres esése van a területnek. A víz ennek következtében a folyókban, a felszínen és a talajban a Tisza felé gravitál. Nagy részét az Ős-Maros elhagyott fattyúmedrei, időszakos vízfolyásai vezetik le, amelyek a Szarvas-Pécska (ma: Pecica, Románia) vonalig csaknem kivétel nélkül délkeletről északnyugati, onnan északkeletről délnyugati irányba tartanak. Közülük a Kamut- és Kondoros-völgy, valamint folytatásuk, a Veker, a Hajdú völgy, amelynek ereit végül a Kurcán át a Korogy vezeti a Tiszába, a leginkább ismertek. Jelentősebbek még a Göböljárás-Birkavölgy és a Cservölgy. Rajtuk kívül számos egyéb ér és vízfolyás, valamint állóvíz található a vidéken, amelyek egy része összefüggésben van az említettekkel.3 A vidékre vonatkozó oklevelekből 88 vizes hely nevét gyűjtöttük ki. A legjelentősebbek mind szerepelnek a forrásokban. A középkori ember nemcsak a folyó- és állóvizekből elégítette ki vízszükségletét, mivel a talajvíz közel van a felszínhez, kutakat ásott a kiszáradt medrekben, vagy a még vizes medret mélyítette. Előfordult, hogy egyéb mélyebb helyeken is ásott kutakat. Az átnézett oklevelekből 18 kútra vonatkozó adatot gyűjtöttünk ki, ami megalapozza feltételezésünk hitelességét. A táj felszínét és településrendjét nemcsak a vizek, a dombok és halmok elhelyezkedése befolyásolja. Különösen a régió belső részein jellemző a felszín ilyetén változatossága. A forrásokból 37 halomra, illetve dombra utaló nevet gyűjtöttünk össze.4

A fent említett felszíni formák, földrajzi objektumok adták tehát természeti kereteit a középkori ember életének. Ha térképre visszük őket, vázlatunk nagyon hasonlít a folyószabályozások előtt készült első térképek ábrázolásaira, ami azt bizonyítja, hogy a 18. századi térképek óvatos használata a középkori természeti földrajzi viszonyokra vonatkozóan is lehetséges.

Mivel a tájegység területe, főképp a folyók menti vidék igen alkalmasnak bizonyult emberi megtelepedésre és életre, már a korai neolitikum idejétől, mintegy hétezer év óta töretlenül lakott. Ha áttekintjük a honfoglalás előtti korok történetét, azt tapasztaljuk, hogy az itt letelepült népek a területet civilizációs szintjüknek megfelelően vették birtokba. A letelepült, főfoglalkozásként földművelést űző népeket, mint például a Tiszai kultúra téli településeinek lakóit a rézkorban lovas nomádok váltották fel. A középső bronzkorban újra földművesek telepedtek le a folyók mellett. Voltak olyanok is, mint például a szarmaták, akik a Kárpát-medencébe érkezésükkor nomád pásztoréletet folytattak, majd később letelepült életmódra tértek át mintegy bizonyítva, hogy egyszerre és egyidőben pásztorkodni és földet művelni is lehetett vidékünkön.5 Az élet3 Andó Mihály 1964.; Gazdag László; Régi vízfolyások és elhagyott folyómedrek Orosháza környékén. In; A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve. Orosháza, 1960. (A továbbiakban: Gazdag László 1960.) 266-272. p.

4 Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz földrajzi neveinek adattára. Kézirat. (A továbbiakban: Adattár)

5 Szeged története 1. Szeged, 1983. Szerk.: Kristó Gyula. (A továbbiakban: Kristó Gyula 1983.) 47-269. p.

314