Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN

hattak. Magyarországon a legfőbb úr a király volt, ő adományozhatta a legkiterjedtebb szabadságjogokat. Városai közül meg is kapták e jogok legtöbbjét azok, amelyeknek polgárai megfelelő szolgáltatások fejében meg tudták szerezni őket. E szolgáltatásokról, amelyek legtöbb esetben pénzt jelentettek, bölcsen hallgatnak az adománylevelek; azok többnyire csak a király nagylelkűségét és a polgárok érdemdús voltát hangsúlyozzák. A királynak azon városai pedig, amelyek nem tudták megszerezni a szabad királyi városi rangot, földesúri városok maradtak. Jól nyomon kísérhető például a szegediek harca 1498-ig, a szabad királyi város státusa megszerzésének időpontjáig. Gyula középkori története során hosszú ideig földesúri városi státusban állt. Nézzük meg, hogy mit jelentett ez lakói számára.10 11

Egy-egy város jogi helyzetének megítélésekor mindenekelőtt választ kell adni arra a kérdésre; milyen mértékben érvényesült az illető helyen a polgárok szabadságának és egyenlőségének az elve, amelynek fogalomkörébe a földbirtokszerzés és -öröklés szabadsága, kedvező adózási feltételek, vámkedvezmények, szabad vásártartás, plébános választás, a személyes státus szabadsága és a polgárok városi bíróság előtti egyenlősége, valamint más jogok tartoztak.

Gyula, mint említettük, középkori története során földesúri város volt, polgárai pedig jobbágyrendűek, mégis a legfontosabb volt számukra, hogy az említett szabadságokból mennyit tudtak maguknak megszerezni. A gyulai polgárok tulajdonlásának formája felől a Corvin János 1496. november 24-én Bihácson kiadott privilégiumlevele tájékoztat, amely szerint „[...] cives et incolae praedicti de universis bonis ipsorum mobilibus habeant, cuicunque voluerint in vita et in morte disponendi et legandi facul- tatem”. Tehát Corvin János a gyulaiak részére biztosította ingóságaik felett a szabad rendelkezési jogot, amelyhez még hozzátette: „annak a vagyonából pedig, aki örökös nélkül hal meg, két részt a szegényeknek és az egyháznak kell juttatni, egy rész pedig a várost illeti [...]”" E kiváltságot — a Karácsonyit követő szerzők szerint — Brandenburgi György már megkurtította, mert Ahorn János számadáskönyvének egy bejegyzése szerint az elhalt László szűcs jószágainak egyharmada fejében 28 forintot vett be.12

A korábbi szakirodalom (Karácsonyi János és az őt követő Scherer Ferenc) a kiváltságlevél inkriminált passzusát úgy értelmezte, hogy Corvin kiváltságlevelében a gyulaiak megkapták a szabad végrendelkezés jogát.13 Bácskai Vera is a szabad végrendelkezés mellett foglal állást, bár hangoztatja a lakosok jobbágyi státusát.14 Véleményünk szerint az oklevélnek éppen ez a része az, amely egyrészről bizonyítja a gyulaiak jelentős kiváltságát, az ingóságok feletti szabad rendelkezési jogot, tehát szabadon

10 Minderre 1. Eberhard Isenmann: Die deutsche Stadt im Spätmittelalter 1250-1500. Stuttgart, 1988. 74-94. p.; Kubinyi András: A magyarországi városok országrendiségének kérdéséhez (különös tekintettel az 1458-1526 közötti időre). Tanulmányok Budapest múltjából XXI. Budapest, 1979. 7-48. p., Gericsné Ladányi Erzsébet: Az önkormányzat intézményei és elméleti alapvetése az európai és hazai városfejlődés korai szakaszában. Kandidátusi értekezés. Kézirat, 1993., Blazovich László: Megjegyzések Szeged középkori jogi helyzetéhez. In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk.: Koszta László. Szeged, 1995. 77-94. p.

11 Gyula város oklevéltára (1313-1800). Szerk.: Veress Endre. Budapest, 1938. (Továbbiakban: GYO) 31-33. p.

12 BT II. 145-146. p., Bácskai 1991. 30. p.

13 BT II. 144. p., SCHERER I. 90. p.

14 Bácskai 1991. 30. p.

212