Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN

majd az ő halála után, fia nem lévén, testvére, Patócsi Ferenc kapta, aki tíz évig tartotta, azután 1552-től 1566-ig — amikor a város és a vár elfoglalásával megkezdődött a török korszak Gyulán — I. Ferdinánd kezére jutván, a király lett a tulajdonosa.4

A városok középkori történetük során mindig uruktól kapták kiváltságaikat. Éppen ezért, a tanulmányunk további részeiben való jobb eligazodás miatt, célszerűnek tartottuk a gyulai vár és egyúttal a mezőváros urainak számbavételét, ugyanis Gyula középkori története során egy ideig mezőváros, majd kiváltságlevele megszerzésétől (1496) földesúri város lett.5 Polgárai szabadságának a mértéke mindenkori földesurának a szándékaitól függött, még akkor is, amikor királyok birtokolták, hiszen ők is földesúri városuknak tekintették.

Ha a várostörténész egy középkori várost minősíteni kíván, a városi lét számos területét kell áttekintenie, mielőtt véleményét megalkotja. A népességszám, a földrajzi helyzet, a városkép, a közlekedésben játszott szerep, az állami, egyházi és földesúri igazgatásban betöltött funkciók, a lakosság társadalmi és jogi helyzete, a kulturális, szociális és egészségügyi viszonyok és más területek összessége adja meg egy-egy város sajátos karakterét. Mielőtt a város középkori jogi helyzetét tárgyalnánk, a fenti kutatási területeken született, Gyulára vonatkozó eredményeket mutatjuk be.

Gyula tágabb régiójának legnépesebb mezővárosává növekedett a középkori története során. A 15. és 16. század fordulóján lakossága 2500-3000-re tehető.6 A szomszéd két mezőváros: Békés és Simánd lakossága nem lehetett több ezernél, hasonló nagyságú volt Pankota és Arad. A 120 km-rel messzebb fekvő, ekkor már szabad királyi város Szeged előzte csak meg, igaz jóval több, 7500 fő körüli lakosságával. Debrecené is több mint kétszerese volt a gyulaiénak, ám az is hasonló távolságra feküdt tőle, mint Szeged és Várad.7

E népesség társadalmi szerveződésének csúcsán a kereskedő réteg állt, amely — mint minden városban — a helyi gazdaság húzóereje és a helyi élet irányítója volt. Jól kimutatható kapcsolatokat építettek ki mindenkori urukkal és az uradalom tisztségviselőivel. Az ipart űzők létszáma a város lakosságának tetemes részét tette ki. Bácskai Vera számításai szerint az uradalom népességének 25%-a, míg kézműveseinek és kereskedőinek 47%-a élt városunkban. A telkes jobbágyok a város módosabb rétegéhez tartoztak, csoportjuk nem volt homogén, hiszen a kereskedők, az ipart űzők soraiban is

4 BT II. 138-152. p.

5 A földesúri város fogalmára 1. Ladányi Erzsébet: Libera villa, civitas, oppidum. Terminológiai kérdések a magyar városfejlődésben. In: Történelmi Szemle 23. (1980.) 469-470. p., Hermann Zsuzsanna: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig. Werbőczi és a parasztháború. In: Századok 115. (1981.) 125. és 14. jegyz.: Kubinyi András: „Szabad királyi város” — „királyi szabad város”? In: URBS. Magyar várostörténeti évkönyv I. Budapest, 2006. 51. p., Kubinyi András: Városfejlődés és városhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. Szeged, 2000. = Dél-alföldi évszázadok 14.; Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században. Szeged, 2002. = Dél-alföldi évszázadok 17.

6 Scherer I. 90. p.; Bácskai Vera: Gyula gazdasága és társadalma a XV-XVI. században. In: Gyulai füzetek 3. Gyula, 1991. 28. p.

7 Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat. 37. Budapest, 1965. 24-28. p.; Debrecen története 1693-ig. Szerk.: SZENDREY István. Debrecen, 1984. 235-236. p.; Szeged története 1. A kezdetektől 1686-ig. Szerk.: Kristó Gyula. Szeged, 1983. 448-449. p.

210