Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

A TRIPARTITUM ÉS FORRÁSAI

I.

A Tripartitumra, bár több mint ötven kiadást ért meg, valamint nagy a róla szóló feldolgozások és cikkek száma, időnként mégis külföldi szerzők hívják fel a figyelmet, így történt ez a legutóbbi időben is. Bónis Györgynek a Studia Slavica-bm 1965-ben német nyelven megjelent tanulmánya: Der Zusammenhang der Summa Legum mit dem Tripartitum,' Zlinszky János: Werbőczy jogforrástana című kisebb írása,1 2 valamint a mű Csíky Kálmán-féle fordításának újabb kiadása3 mellett a 20. század második felében csak összefoglaló, a korábbi szakirodalom eredményeire épülő írások jelentek meg a műről és szerzőjéről. Ezt a csöndet törte meg a legutóbb Martyn Rady, aki a The English Historical Review-ban The Prologue to Werbőczy’s Tripartitum and its Sources című, a mű Prológusának forrásait feltáró tanulmányában,4 amelynek egy korábbi változatát a Werbőczy, szokásjog és magyar törvény című, a londoni és a Cambridge-i egyetem jogi karán 2003 áprilisában tartott konferencián adta elő.

A szerző, akit a Tripartitum angol nyelvű kiadásának5 munkatársai között ugyancsak megtalálunk, a Bónis által tört úton haladva forrásvizsgálatában messzebb jutott elődjénél, és árnyaltabb képet adott Werbőczynek a Prológusban kifejtett forráshasználatáról. Nem véletlen, hogy Rady a Prológus forráselemzésére vállalkozott, mert mint Szászy István írja a kolozsvári jogász professzorok által készített, 1942-ben kiadott tanulmánykötetben: „a Prológus a mű tudományos, elméleti alapja. Ez tartalmazza a szerző világnézeti felfogását, jogfilozófiai megállapításait és a jogszabálytan első részét.”6 Még akkor is, ha — mint Rady kimutatta — 40 százalék más szerzőktől vett átvétel, és később még újabb forráshelyekre bukkanhat a tudomány.

1 György Bónis: Der Zusammenhang der Summa Legum mit dem Tripartitum. Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae. Redigit St. Kniezsa. Tom. XI. Budapest, 1965. 373-409. p.

2 Zlinszky János: Werbőczy jogforrástana. In: Jogtudományi Közlöny. 1993. október. 373-376. p.

3 Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve. Latin-magyar kétnyelvű kiadás. Téka Könyvkiadó. Budapest, 1990. (továbbiakban: HK)

4 Martyn Rady: The Prologue to Werbőczy’s Tripartitum and its Sources In: The English Historical Review. 2006. CXXI (490) 1-54. p. Köszönetnyilvánítás: 46. p.

5 The Customary Law of the Renowned Kingdom of Hungary: A Work in Three Parts Rendered by Stephen Werbőczy (The „Tripartitum”). Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungáriáé per Stephanum de Werbewcz editum. Edited and translated by / critice recensuerunt et Anglice reddiderunt: János M. Bak, Péter Banyó and/et Martyn Rady, with an introductory study by László Péter / prefuit. The Laws of the Mediewal Kingdom of Hungary. Vol. V. Department of Medieval Studies, Central European University, Budapest, 2005/MMV.

6 Szászy István: Werbőczy és a magyar magánjog. In: Werbőczy István. Balás P. Elemér, Csekey István, Szászy István és Bónis György egyetemi tanárok előadásai a Jog- és Államtudományi Kar Werbőczy halálának 400 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyen, a Tripartitum bibliográfiájával. Universitas Francisco-Josephina Kolozsvár. Acta Juridico-Politica 2. Kolozsvár, 1942. 93. p.

195