Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
delkezünk. A katonai rendben élt székelyek élén minden székben a hadnagy (maior exercitus), később kapitány állt, továbbá a királybíró (judex regius) mint főbíró (sum- mus judex). Létezett alárendelt bíró is, a judex terrestris. A két tisztséget csak lófő (primipilus) láthatta el. E bírókat évenként választották. A székek számára a jelentősebb ügyekben a székely ispán ítélkezett a fentiekkel és tizenkét választott személlyel, amint az 1555. évi székely konstitúciók említik mint régi szokást. A székektől mint főszékhez, Udvarhelyhez lehetett fordulni, onnan a székely ispánhoz és végül a királyhoz. Egy ideig a székely nemzet közgyűléséhez szintén folyamodni lehetett, ám rendszertelensége miatt ez a fórum megszűnt. Úgy véljük, a szász és székely bírósági fórumok közötti hasonlóságok, a meglévő különbségek mellett is, önmagukért beszélnek, és az autonómia kifejezői. A nemzetségi szervezetben élt kunok felett a nemzetségi bírák törvénykeztek, letelepedésük után (15. század) az ő területi szervezetük szintén kialakult. Kisebb egységeik, azaz településeik, a szállások mellett létrejöttek a szászokhoz és székelyekhez hasonlóan a székek. Részint egyes nemzetségek utódaiként keletkeztek, részint egy-egy család birtokszervezete adta meg a székek kereteit. A székek élén a székelyekhez hasonlóan a kapitányok (capitanei) álltak, akik a székbíróval együtt bíráskodtak. Kisebb ügyekben a szállásbírák jártak el. A kutatás hat szék nevét és helyét tárta fel. Létükről és tevékenységükről kevés feldolgozás született. Hasonló módon szerveződtek meg a jászok. Mindkét népelem felső bírójaként a nádort tisztelhette, aki azonban e tisztségét rendszerint helyettesekkel töltötte be; ők általában nem az egész kunság, hanem csak annak egy része számára tartottak bírói széket. A szepességi szászoknak szintén biztosította a király az önálló törvénykezés jogát (1271), jóllehet az eltért az eddig leírtaktól. A szepesi szászok tartományában (provincia Saxonum de Scepus) vagy földjén (terra Cypsiensis) az elsőfokú bíróságot a községek. illetve a városi bíróságok tartották. A községekből ahhoz a városhoz fellebbezhettek, amelyhez tartoztak. Az említett bírák különböző számú esküdttel ítélkeztek. A városoknak fellebbviteli fóruma, főképp büntetőhatósága a szász ispán és annak a 24 szász város bíráival tartott bírósága volt, amely üléseit Lőcsén tartotta. Súlyosabb esetekben a szász ispán a megyésispánnal együtt ítélkezett. Az ugyancsak a Szepességben élt lándzsásnemesek területi közigazgatási beosztásuk szerint szintén székekre tagolódtak, és saját maguk választották bíróikat, ispánjukat, alispánjukat, továbbá szolgabírái- kat. A Szepes megyei ispán IV. Béla király 1243. évi kiváltságlevele szerint csak tol- vajlás, pénz- és tizedügyekben ítélkezhetett felettük. Amint a fentiekből láttuk, a Magyar Királyság a 13. században alkalmasnak bizonyult arra, hogy a területére érkező népeket az általuk hozott közjogi és magánjogi normákat elismerve fogadja be. A bevándorlók egy része városi polgár lett, és személyükhöz, illetve közösségükhöz tapadó joguk városi joggá fejlődött. Számos más csoport azon a területen, amelyen élt, privilégiumlevelekben lefektetett kiváltságait etnikai autonómiává fejlesztette. A király által elismerhető és adható jogok között a szabad bíró- és plébánosválasztás az autonómia alapja volt, amelyre épült a törvénykezés szervezete. Az egyes népelemek társadalmi fejlettségi szintjüknek megfelelően alakították ki katonai, igazgatási és törvénykezési szervezetüket, amelyek sok tekintetben hasonlítottak egymáshoz, és egyúttal lényeges különbségeket mutattak. Az erdélyi szászok például egy privilégiumlevélben kapták kiváltságaikat, a kunok pedig az idők folyamán 182
