Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL MÁTYÁS, AZ AKVIZÍTOR (1729–1803)
A volt nemesi birtokokat a török hódoltság előtti tulajdonosok leszárma- zottainak nem adták vissza, hanem azokat kincstári javaknak nyilvánították, és mivel a gyér népesség miatt másképp hasznosítani nem tudták, bérbe adták őket, többnyire bérlőtársaságoknak. Ezek a bérletek tíz évre szóltak, és negyven éven keresztül meg-megújították. Később, amikor a Német Császárság különböző részeiből, de főleg a sűrű lakosságú Rajna mellékéről, Elzászból, Bajorországból stb. letelepedések történtek, és természetes úton is szaporodott a népesség, valamint javultak a gazdasági viszonyok, Bécsben a kincstár, a későbbi II. József unszolására, fontolóra vette, hogy jó volna az egyes birtokokat örökáron eladni, mert ezen a módon a kincstár rögtön nagyobb összeghez juthat, ami a soványan jövedelmező bérleti rendszernél előnyösebb lenne. Az, hogy ez keresztülvihető legyen, még Mária Terézia fia, József tanácsára elhatározta és elrendelte, hogy a kincstári területeknek a határait állapítsák meg, valamint uradalmakra és birtokokra osszák fel, és ilyen módon bocsássák áruba. E célból 1779-ben valóban külön uradalmakra és birtokokra osztották a földeket és azok határait árkokkal jelölték meg. Ugyanekkor Mária Terézia királynő a feltételeket is közzétetette: zó összeírást közölve 663 falut és 2128g lakóházat vett számba, még akkor is pontatlanul kalkulált, ha az összeírásban szereplő falvak egy része valóban elnéptelenedett. Aligha hihető - mint erre Dávid Zoltán egyik tanulmányában fölhívta a figyelmet -, hogy a Szentkláray adatai szerint is mintegy 700 községgel teleszórt területen mindössze 6000 család élt volna, holott ugyanezen a területen 1787-ben már közel 800000 embert számláltak össze.” Dávid Zoltán a források egybevetése nyomán több mint 200000 főre, azaz Szentklárayhoz képest 8- 10-szeresre becsülte a Temesközben élők számát a török kiverését követően. (Dávid Zoltán: Az 1715-20. évi összeírás, in: A történeti statisztika forrásai. Szerk. Kovacsics József. Bp. 1957. 191-192.) Dávid becslését támasztja alá Dányi Dezső családrekonstrukciós vizsgálata, aki a XVIII. század végi és XIX. század eleji népességösszeírások adatait elemezve jutott arra a megállapításra, hogy a „hat délmagyarországi megye [a töröktől visszafoglalt Arad, Krassó, Pozsega, Szerém, Temes és Torontói] a 18. század utolsó negyedében már Magyarország alacsony termékenységü régióját alkotta”, ami azt jelentette, hogy az 1787-es népességszám csak akkor volt elérhető a Dányi által vázolt alacsony növekedési ütem mellett, ha a kiindulópont is magasabb, tehát a Dávid Zoltán által föltételezett volt. (Dányi Dezső: Háztartás és család nagysága és struktúrája az iparosodás előtt Magyarországon. Bp. 1977. Történeti Statisztikai Tanulmányok 3. 20.) Dávid Zoltán becslésével szemben vannak, akik úgy vélik, hogy a terület török utáni népessége mégis csak jóval kevesebb volt, és közelebb állnak a Szentkláray által megadott népességszámhoz. Buchmann Károly Szentklárayval egyet értve, bár közvetlenül rá nem hivatkozva 25000 főre tette Délmagyarország 1716-os visszafoglaláskori népességszámát, amely 1740-re, III. Károly uralkodásának utolsó évére 40-45000 főre növekedett. (Buchmann Károly: A délmagyarországi telepítések története. I. Bánát. Bp. 1936. 40.) Legújabban Rácz István 38324 főben állapította meg a Temesi Bánsághoz tartozó terület 1720-as népességét, bár maga is elismerte, hogy „az 1720-as összeírás erősen alábecsült, bizonytalan érték”. (Rácz István: A török világ hagyatéka Magyarországon. Debrecen, 1995. 108.) Itt jegyezzük meg, hogy a Dávid Zoltán által az 1787-es népszámlálás kapcsán közölt 800000-es lélekszámba nem csak a Temesi Bánság területén létrehozott 3 vármegye, Krassó, Temes és Torontói 556063 fős, hanem Bács vármegye 184248 fős tényleges népessége, továbbá Temesvár, Újvidék, Szabadka és Zombor szabad királyi város összesen 52781 főnyi tényleges népessége is beleértendő. Lásd: Thirring Gusztáv: Magyarország népessége II. József korában. Bp. 1938.118., Az első magyarországi népszámlálás (1784-1787). Szerk. Dányi Dezső és Dávid Zoltán. Bp. i960. 50. 50
