Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY ALAJOS (1842–1894)

zepén ismét jelentkezett a homlokán egy újabb furunkulus, de eleinte nem gondolta, hogy az lesz belőle. Még augusztus 20-án István napra átmentünk mindnyájan Nagykirályhegyesre Blaskovich Pistáékhoz, de ott már lüktető fájdalmat érzett. Onnan hazatérve már másnap, augusztus 21-én bementünk Szegedre dr. Regdonhoz, aki azonnal felvágta a keléseket, de még akkor sem tulajdonított neki semmi fontosságot.

A következő, 1894. évben, március 26-án volt Misi eljegyzése Pozsonyban báró Leonhardi Marianneval, amely alkalommal összejött az egész család, és hosszú évek után először találkoztak az elvált szüleim. Akkor már atyám meglehetősen rosszul nézett ki, a hajdan kövér, kb. 100 kg súlyú ember igen le volt soványodva, nem lehetett 70-75 kg-nál több, de ő még nem érezte betegnek magát. Anyám felhívta figyelmemet arra, hogy rosszul néz ki, és valami baja lehet. Pozsonyból Budapestre 28-án este indultunk egy személyvonattal, és reggel érkeztünk meg, ahol Kossuth Lajos halála miatt már az egész város fel volt gyászlobogózva. Nagyanyámhoz mentünk a Zöldfa utca 18. számú házba, ott reggeliztünk, majd én a délutáni gyorsvonattal továbbutaztam Kolozsvárra, ahol a gimnázium VIII. osztályát végeztem, atyám még Budapesten maradt az április 1-jén végbemenő Kossuth-temetésen.

Onnan hazatérve Zomborra egészségi állapota rohamosan romlott, állandó lázai voltak és betegnek érezte magát. A kezelőorvosa maláriát gondolt és Abbáziába küldte, és ő el is ment úgy oda, mint Fiúméba, ahová örömmel ment, mert emlékei odavonzották. Állapota ott sem javult, az ottani orvosok hosszas vizsgálat után megállapították, hogy cukorbaja van, és azt tanácsolták, hogy annak gyógykezelése végett menjen Karlsbadba. Már a furunkulu- sok felléptekor gyanút foghattak volna az orvosok a cukorbajra, de bizonyosan nem jutott eszükbe. Elment tehát Karlsbadba, ahol azonban a kúra nem hogy jót tett volna, de rohamosan gyengült és még betegebb lett, az orvos pedig megállapította, hogy a tüdejének van baja, miért is nem való neki Karlsbad. Onnan tehát augusztus közepén hazautazott Zomborra, Budapesten azonban megszakította rövid időre az útját, ahová Misi is megérkezett Eggenbergből, ahol anyánkkal a nyarat töltöttük. Budapesten is orvosokkal tanácskoztak, akik Misinek megmondták, hogy idő előtti végelgyengülés és cukorbajból kifejlődött tüdővész lépett fel, és 2-3 hónappal tovább nem élhet. Midőn ezt nekem Misi Eggenbergbe megírta, én is hazaindultam, és augusztus 25-én este érkeztem haza, atyámat már ágyban találtam. Még szép meleg idők tartottak, kint üldögélt a verandán, és különösen ebédekre felkelt és az asztalnál étkezett, de az ősz beálltával állapota mind súlyosabb lett.

Midőn láttuk, hogy az ápolást mi nem tudjuk ellátni, egy diakonisszát hozattunk hozzá, aki aztán haláláig nagy szakértelemmel és szeretettel ápolta. Egy ideig a kiszombori orvos, dr. Sziklai Adolf járt hozzá, de az nem tudott vele bánni, mire dr. Fodor János makói orvost hívtuk hozzá, aki aztán hetenként többször meglátogatta és a szenvedésén, amennyire lehetett, enyhített. Halála előtt kb. 14-20 nappal Misi és előttem rendelkezett halála esetére, és azt mondta, hogy a végrendelete rövid és majd komolyan és mélyen gondolkozzunk el felette. Misi papírra vetette a mondottakat, amelyek között többek

348