Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY ALAJOS (1842–1894)
barátai közé tartoztak, és a két család össze is járt. Kovács Zoltán udvarolt a szép Rónay Ágnesnek, és el akarta venni, de anyja, Szidi néni, tekintettel arra, hogy Ágnes skrofulás volt, megakadályozta az egybekelésüket. Szegény Ágnes nem sokáig élte túl ezt a csalódást, mert 1880. augusztus 3-án vörhenyben Budapesten elhunyt, és ott is temették el a Kerepesi temetőben, a Hállónétól örökölt jobb oldali 60. számú sírboltban. Józsinak jó barátja volt még Ráth Károly és még sokan mások, akiknek a nevét nem tudom felsorolni. Természetesen Lojzinak jutott a feladat, mint vagyonkezelő gondnoknak, hogy Józsi adósságait rendezze. Nem maradt feljegyzés arról, hogy mennyi adósságot csinált, csupán 1878. július 22-ről maradt fenn egy bón, amelyet Lojzi állított ki édesanyjuknak 600 Ft-ról, amelyet Józsi adósságainak rendezésére adott át. Mari grószi ugyanis ebben az évben adta el Kátay Ferdinándnak a szegedi 13830. sz. tjkv-ben foglalt 1 hold 829 négyszögöl szántóföldjét, mint látjuk, 600 Ft-ért. Ezt az ingatlant később a város Kátaytól kisajátította. Később, 1888-ban, midőn Józsinál laktam Nagykikindán, beszélte, hogy egyszer valami adósságot csinált, és véletlenül éppen akkor kapott hazulról 200 Ft-ot farsangi költségekre, úgy hogy 970 Ft volt a zsebében. Még aznap valami nagy bál volt, amelyre elment, és örömében, hogy annyi pénze van, nagyot mulatott barátaival, és másnap, midőn felébredt és összeszámította a pénzét, rémülten látta, hogy alig maradt pár száz forintja, pedig abból a pénzből akarta egyes dolgait rendezni. Megjegyezte még, hogy ez az összeg volt a legnagyobb, ami addigi életében egyszerre és egy összegben volt a birtokában. Egy másik eset is maradt az emlékezetemben. Egy alkalommal valahol nagy mulatságot rendeztek ő és megszokott barátai, és nagy jókedvükben elhatározták, hogy ha az utcára kimennek, közülük az, akire a sors esik, a legelső szembejövő férfit inzultálni fogja. A sors a vézna, kistermetű Ráth Karcsira esett, ki vonakodás nélkül neki is ment a szembejövő embernek és inzultálta. Szerencsétlenségükre az éppen a cirkuszi díjbirkózó volt, aki alaposan elbánt úgy Ráthtal, mint a segítségére siető barátaival. Volt aztán nagy botrány, párbaj, stb. Józsi 1879 őszén az akkor Szabadka környékén állomásozó cs. és kir. 10. huszárezredhez vonult be, mint egyéves önkéntes, amely ezredben szolgált, mint tényleges hadnagy, a nála 2 évvel idősebb unokatestvére, Rónay Lajos. Önkéntes évét nem szolgálhatta le zavartalanul, mert szembajt kapott, amiért ideiglenesen szabadságolták. Később ismét bevonult, de most már Dorozs- mára, jobb szeme azonban hibás maradt, és ezért katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítették 1881-ben. Ugyanezen év őszén jogi tanulmányainak folytatására Kolozsvárra ment, azon elgondolásból, hogy ha a budapesti víg bajtársaktól megválik, a kisebb és olcsóbb Kolozsvárott kevésbé fog költekezni, és végre bevégzi tanulmányait. Ez a feltevés azonban nem vált be, mert ott is talált magának víg és mulatós barátokat. Különösen nagy barátságban volt gr. Teleki Imrével, egy Bónis fiúval, Esterházy Lászlóval, aki később Kolozsvár város főjegyzője lett, Barcsay Domokossal stb. Az ő nevéhez fűződik az, hogy egy mulatozás alkalmával egyik - a Sétatér utcának egy mellékutcájában lévő 328
