Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY ALAJOS (1842–1894)
lezettségből folyó fizetésről szól, annak a nyilvánvaló bizonysága, hogy e címen tényleges fizetési kötelezettség az örökösökre nem is hárult.” De hiszen e nélkül is, mint láttuk, már tiszta vagyonuk alig volt a fiúknak. Ha arra gondolunk: lehetséges, hogy a hagyatéki tárgyaláskor nem a teljes forgalmi értéket számították, hanem annál kevesebbet, és mondjuk, hogy a fiúknak a vagyona 100000 Ft-tal többet ért, mint amennyire a tárgyaláson becsülték, még akkor sem küzdhettek meg a terheikkel, mert hiszen tudjuk, hogy az ingatlanok, különösen az ilyen 1000 holdon felüliek, több évi átlagban legfeljebb 3-4 %-ot hoznak, és soha nem hoztak többet, az adósság kamata pedig legalább 7-8 %-ot tett ki, nyilvánvaló, hogy a család fenntartására nem jutott semmi. Mert ha feltesszük, hogy a fiúknak jutott birtok 260000 Ft-ot ért, annak 4 %-os kamata 12800 Ft lett volna. A család, mint láttuk, 10570 Ft-ot igényelt, az idegen hitelezők követelése kb. 80000 Ft volt, amelynek évi kamata (8 %) 6400 Ft-ot tett ki. Ez a két összeg már túlhaladta a reálisan számítható tiszta jövedelmet. Nem volt választás - ha csak azt nem akarták tenni, hogy annyi földet eladnak, hogy adósság nem maradjon mint újabb kölcsönöket felvenni. Hogy ez kb. három évtizedig lehetséges volt, azzal magyarázható, hogy időközben és különösen a szárazabb 80-as években, és még különösen a makói hagymások által bevezetett magas bérek és földéhség folytán a föld értéke, a jövedelmezőségen felül, nagy áremelkedést mutatott, minek következtében újabb kölcsönök fölvétele vált lehetségessé. Ez az elrendezés - a három fiút kivéve - a családtagoknak jó volt. Lojzira nézve különösen végzetes volt, aki 1877 nyarán feleségével és három apró gyermekével leköltözött Zomborra és átvette az ügyek vezetését. A házban úgy rendezkedett be, hogy a nagy ebédlőnek nevezett és annak használt szobától balra (észak felé) háló- és gyermek-, valamint nevelőnői szoba, az ebédlőtől jobbra (dél felé) szalon, a sarokszoba Lojzi dolgozószobája, amellett a nagyobb és kisebb szoba Józsi és Laci szobái. A szalonból nyíló két szobát Mari grószinak tartották fenn. Az előszobától balra (észak felé) a női cselédszoba és a konyha volt. A gazdálkodásban változást nem vezetett be Lojzi, az ment a megszokott keretek között. Az első gazda, Husztik Mihály, egy nagy kövér ember volt, aki a Duzsár-házban18 lakott, amely ház a család tulajdonát képezte. Második gazda Gábor Miklós volt, akinek a faluban „Sárkány” volt a becéző - a falusiak szerint csúf - neve. Ezek gazdálkodtak, legjobb tudásuk szerint. Mindenkinek volt egy kétkerekű taligája, azzal jártak ki a gazdaságba. Abban az időben igen külterjes gazdálkodás folyt, még faekékkel szántottak, csak később, a 80-as évek elején, illetve második felében már Laci tért át a vasekékre. Cséplőgép persze nem volt, azt csak később, 1883-ban Lojzi felesége vásárolta fiai számára, amelyet arra szánt, hogy annak jövedelméből pótolja a fiúknak, Misinek és Elemérnek a neveltetésére fordítandó összeget. A cséplőrészt a fiúk valóban meg is kapták. Hogy az 1878. évben milyen volt a termés, nem tudom, de hiszen bármilyen jó lett volna is, tekintettel arra, hogy az 1877-es 18 A házról lásd: Kiszombor története. Szerk. Marosvári Attila, i. m. II. 108. 326
