Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY (OEXEL) MÓRIC (1813–1890)

A kormánybiztos megérkezéséig Móric intézte a halaszthatatlan ügyeket. Mikor Móric értesült arról, hogy immár csak órák választják el a kormánybiztos megérkezésétől és így az ő távozásától, magához kérette Göbel György k. k. postofficiált [császári és királyi postamestert], vele közölte, hogy a postán érkező hivatalos akták közül melyeket kézbesítse ki neki, és melyeket tartsa vissza addig, míg a kormánybiztos megérkezik. Göbel megkérdezte, hogy mikor gondolja Móric, hogy távozni fog. Móric barátságosan válaszolt, ami Göbelt kedélyesebb beszélgetésre bátorította, melynek értelme az volt, hogy ugyan mondják meg maguk magyarok, hogyan is tudnak olyan ostobaságot feltenni, hogy a császár maguknak mindent kiadjon az országgal együtt: hatalmat, katonát, fináncot, adót, vasutat, hajót és még a postát is, lássák, már most ezzel hova jutottak. Ezt Móric minden finomsága és eszélyessége [ti. megfontolt okossága] mellett sem hagyhatta szó nélkül, hanem Göbelt rendre utasította, aki azonban érezvén, hogy a - szerinte törvényes - hatalom őt fogja védeni, visszafeleselt. Móric, aki hirtelen mérgű ember volt, annyira felbosszankodott, hogy két markos hajdúval Göbelt a polgári dutyiba vitette. Mérge azonban lassan elszállván, meggondolta a dolgot, hívatta a várnagy Termasich Lászlót, és meghagyta neki, hogy Göbelt bocsássa szabadon. A várnagy azzal a jelentéssel jött vissza, hogy Göbel nem akar kimenni, mondván, hogy őt a holnap érkező kormánybiztos fényes elégtétel megadása mellett a cs. kir. zsandárokkal kiszabadítja. Móric erre elrendelte, hogy az elcsu- katást végzett két markos hajdú mellé még kettő csatlakozzon, és a másfél bécsi mázsát nyomó Göbelt vigyék ki a főtér közepére, és ott tegyék le. Ezt maga Móric beszélte el még aznap este a kaszinóban. Másnap megérkezett a kormánybiztos, Móric pedig nyomban elutazott Zomborra híres szépségű nejéhez, Göbel György pedig másnap reggel, mint rendesen, elment a posta- hivatalba, és változatlanul, rendben folytatta teendőit. 36

Schmerling bukása és a kiegyezés megkötése után újból helyreállt a vármegye önkormányzata. Az első közgyűlést 1867. május 7-én és a következő napokon tartották meg az ez év március 31-én ismét főispánnak kinevezett Karátsonyi László elnöklete alatt. Az első ténykedés az volt, hogy Rónay Móric nyitotta meg a gyűlést, majd jelentette, hogy az 1861-ben megválasztott tisztviselőkkel, íme, lemond. Nevezetesen elv volt minden megyében, hogy a régi törvényes tisztikar akadályozva volt ugyan hivatala teljesítésében, de jogilag nem szűnt meg tisztviselő lenni. A másnap, május 9-én megtartott általános tisztújításon Móricot egyhangú lelkesedéssel választották meg első alispán- *

József, Buócz János, Strobl Ferenc, Vogel István, Parcsetich Hugó, Bibits Demeter, Filkovic Boldizsár, Hadfy Döme, Ferenczy János, Vuchetich György, Gyertyánffy Zsigmond, Lászlóffy Simon, Ivacskovits György. Látjuk, hogy kisebb állásokba magyar emberek is kinevezésre kerültek. Rónay Emil önéletrajzában, valamint Móric főispáni székfoglaló beszédében az áll, hogy Móric 4 ízben lett Torontálban alispánnak megválasztva, a megye monográfiájában ebből három megválasztásnak van nyoma, éspedig 1848-ban, 1861-ben és 1867-ben. A negyedik megválasztás nem tudom, mikor történt. Rónay Móric adataink szerint is csak három alkalommal volt alispán, a Rónay Emil említett önéletrajzában szereplő 4. funkció bizonyosan a főispáni cím lehetett.

36 Torontál 1902. március 11-i számában tárca-cikk

225