Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

OEXEL JÁNOS (1774–1811) - OEXEL ALAJOS (1781–1832)

vagy lovon, vagy gyalog katonáskodni. Egy családnak tekintették a felnőtt fiával egy háztartásban élő apát, valamint a vagyonon meg nem osztozott testvéreket. Ezek közül azonban felmentették: 1. Aki szellemi vagy testi hibája miatt a katonai szolgálatra alkalmatlan; 2. Olyan apát, akinek több serdület- len gyermeke van, és azok távolléte miatt szenvednének; 3. Az egyedüli fiút és utolsó örökös tagját az egész családnak; 4. Papok, tanárok, tanítók, tanulók, orvosok és azok a köztisztviselők, akiknek távolléte a közre káros volna; 5. Özvegyasszonyok és neveletlen árvák; 6. Akik katonai hivatalt viselnek, mivel úgyis a haza védelmében szolgálnak, családjuk azonban e címen a felkelési kötelezettség alól nem mentesült; 7. Birtoktalan nemesek. 3

A felsorolt pontokban nincs semmi új, ugyancsak ezek voltak a feltételek az előző felkelések alkalmával, szükségesnek tartottam azonban részletezni őket, mert ebből következtethetünk az okokra, amelyekért Lojzit jelölte ki a család. Ugyanis amikor 1797-ben az első felkelést elrendelték, nagyapja, Mátyás, az Akvizítor még életben volt, így az egész Oexel családból csak egy felkelőt kellett kiállítani. Miután Károly csak 13 éves volt, nem jöhetett számításba. Jakab és ifjabb Mátyás túl voltak a 40. életévükön, tehát érthető, hogy nem mentek. Maradt tehát János, aki ebben az időben 23 éves volt és a 17 éves Lojzi. Tudjuk, hogy János ikergyermek volt, azt is tudjuk, hogy fiatalon 36 éves korában halt meg, ezért azt gondolom, hogy beteges, gyenge ember volt, ezért esett a választás Lojzira, aki viszont egészséges volt. Abból pedig, hogy Alajos az utolsó felkelés alkalmával századparancsnok kapitány lett, nyilván következik, hogy a parancsnoksághoz szükséges katonai képzésben részesült, ami nem történhetett másként, mint hogy az előző felkelésekben is szolgált, és ott megfelelő kiképzésben részesült, vagy gyermekkorában katonaiskolában tanult. Először bizonyára alhadnagyként vonult be, aztán fokról- fokra emelkedett. Ez egyben azt bizonyítja, hogy jó eszű ember volt, mert különben nem tudta volna oly mértékben elsajátítani az elméleti és gyakorlati ismereteket, amennyire azokra egy századparancsnoknak szüksége volt. Általában elv volt, hogy parancsnoknak csak olyanokat tettek meg, akik valaha a sorkatonaságnál szolgáltak, mint pl. Lázár Jánost, aki katonai akadémiát végzett és a sorkatonaságnál is szolgált bizonyos ideig. A nemesi felkelő sereg tisztjei ugyanis nemcsak ugyanolyan fizetést húztak, mint a sorkatonaságbeli hasonló rangú tisztek, hanem rang és hatalom tekintetében is egyenlők voltak velük. A felkelő sereg legfőbb parancsnoka a király, illetőleg a nádorispán volt, de azért együttműködhetett az állandó hadsereggel. A fizetés meglehetősen magas, az első kapitányé, ami Alajos is volt, havi 109 forint 59 krajcár.

Akinek 500 forintnál nem volt több évi jövedelme, az nem volt köteles saját költségén felkelni, sőt az 500-1000 forintig terjedő jövedelmű nemes is bizonyos segélyben részesült, lovas szolgálatra pedig csak azt kötelezték, akinek az éves jövedelme 3000 forinton felül volt. A 2-3000 forint közötti jövedelemmel bíróknak tetszésére bízták, hogy fegyvernemet válasszanak, míg az 1-2000 forintjövedelem köztiek, ha a lovassághoz jelentkeztek, kedvezmény3 Az utolsó nemesi felkelés 100. évfordulója emlékére. Szerk. R. Kiss István. Bp. 1909.1. 30-31.

123