Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

SUPPLEMENTUM

„Felséges Isten, ki mindenütt meghallgatod a szív- hő! fakadó könyörgést: óh hallgasd meg kesergő fájdalmunk szavát itten, hol most milliók lelke gyűl össze gyászolni s kegyeletével kétszeresen szentté avatja e hajlékot.

Sokféle nyelven gyászolja ma világszerte ezen kiszenvedettnek emlékezetét a tisztelet és hála: hallgasd meg ezek között érdemelten szolgád szavát is, hiszen imádság az és magyar.

Magyarul imádkozott egykor bölcsőjénél, érette, mint gyermekért, az édes anya, mikor keblén elszen- deritette; magyarul imádkozott ő másik anyáért, a hazáért; s mikor ennek keblére, mint leghübb fia,most örök álomra hajtja le ősz fejét: magyar szóval tudunk szívből imádkozni koporsójánál is.

Gyászba borult nemzetünk keservét, a müveit népek veszteségét, a világra szóló részvét és Isten színe előtt csak úgy tolmácsolhatnám méltóan, ha nemes lelkének, fenséges eszméinek, önmegtagadó küzdelmének hu képét bírnám festeni; ámde arról sokat mondani könnyű, eleget mondani nehéz ; hadd mondja el veszteségünket az- országos gyász siralma, a késő századoknak pedig a történet könyve ; gyarló szolgád szava meg sem meri kísérteni.

Az o varázsigéi kellenének ajkamra, kinek szavai lágyan zengtek, mint az epedő madárdal, lázas dobogásra gerjesztették a szivet, mint a harczi tárogató, felriasztották az elméket, mint a harsogó mennydörgés a Kárpátok visszhangus bérezel közölt.

435