Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

SUPPLEMENTUM

4

Nincsen olyan szavam, de hiszen, uram! „tetudod a mi gondolatunkat, s mielőtt ajkamra jönne a beszéd, uram! te azt már jól tudod.“ . ’

Nem elmondani, de átérezni, felfogni sem bírjuk ma veszteségünk és fájdalmunk egész nagyságát.

A mi századunkban ugyan, de késő századoknak is élt ő; a mi napjainkban lobbant utolsót lángesze világa, de átragyog fénye késő századokba, mint a sugár a csillag kialudta után és repül csiilagrói-csillagra a végtelenségben.

| Siratjuk nemcsak őt, hanem még inkább magunkat'; az ő lelke már a halhatatlanság fényes országába szállott, mi pedig nála nélkül még inkább érezzük: „hogy nincs itt nekünk maradandó városunk, hanem egy jövendőt keresünk“ és "szomjaznunk kell addig is az igazságot“, mely „szent fiad ígérete szerint szabadokká tesz bennünket.“

: Emléke lelkesítsen bennünket, hogy megbecsüljük az emberiség örök jogait: a Iclkiismerct és a gondolat szabadságát, a jogegyenlőséget, a testvériséget,, amikért ő küzdött.

| ; •' . ' • , ... í .. ' . .• '

A merre járt, mindenütt nyomot hagyott működése. Ország halára nem vetett határt emberszerete-' lenek; nyelvek különbsége nem volt akadály lelkese^ désenek; önző érdekek tusájában tisztán őrizte meg elvei lobogóját.

Nagy volt nemcsak a megfogyott magyar nemzet, hanem a nagy nemzetek nagyjai között: nagy ember, nagy hazafi, nagy bujdosó ; de mégis mindig a mienk maradt.

| Hírnevével a magyar nemzet hírnevét gyarapította, dicsőségével a magyar nemzet dicsőségét aranyozta be.

Kész volt küzdeni és meghalni, tudott — a. mi

436