Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

KÉSEI KURUC

dőn csikszentmártoni székely testvéreim a törvényhozás dicsőséges, de nehéz tisztségével tüntettek ki, úgy éreztem magamat, mint az ó-testámentumnak egyik prófétája, Jeremiás, a kit az Ur kiválasztott az ő igéinek hirdetésére. Félve mondotta Jeremiás: „Hiszen én még ifjú vagyok!” Akkor az írás szavai szerint igy válaszolt az ur: „Ne mondd azt, hogy ifjú vagy, mert mindazokra, a mikre téged elküldelek, elmégy és mindazokat, a miket én parancsolok, beszélni fogod. Elküldelek, hogy ronts és gyomlálj; elküldelek, hogy építs és öltess!” És, t. ház, ifjúságom miatt érzett aggodalmammal szemben, szivemben megcsendülni hallottam a hazaszeretetnek, a haza iránti szent kötelességeknek parancsát, s eljöttem, hogy nagynevű, hóditó példáju vezéreimnek: Kossuth Ferencnek s gr. Apponyi Albertnek szerény, igénytelen, gyenge erejű, de becsületes, önzetlen munkása legyek, az abszolutizmus dudváinak kiirtásában, a nemzeti vágyaknak megvalósításán, a szabad, a független, az önálló Magyarország várának felépítésében. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)

S a midőn imádságos lélekkel ebbe a házba, a törvényhozás templomába léptem, mindjárt az első napokban visszás hangok, fonák szavak sebezték meg lelkemet. A nemzetiségi képviselők beszéltek. Beszédük alatt az első időkben megjelent lelki szemeim előtt az a bibliai kép, a midőn az Ur Jézus, a szelídségnek, a türelemnek, a békének és szeretetnek isteni mestere, Jeruzsálem templomából ostorral verte ki az oda betolakodott tőzséréket, alkuszokat és galambkufárokat. A kik az Ur házát, az imádságnak házát latrok barlangjává tették, és úgy éreztem magam, hogy alig tudtam megfékezni lelkem lázadó indulatát, a mely arra hajtott, hogy az Üdvözítő példáját kövessem. (Elénk helyeslés és éljenzések a szélsőbalodalon.)

T. ház! Itt Magyaroszágon a nemzetiségeknek panaszra okuk nem lehet. A magyar nép mindig testvéri szeretettel, jósággal, igazsággal s nagylelkűen bánt a nemzetiségekkel. Maga a nép ezt be is látta, s igyekezett a hazának hü fia, derék, hasznos polgára lenni. De míg a nép igy gondolkodott, addig lelketlen agitátorok (Úgy van! A szélsőbaloldalon.) önzésből, haszonlesésből, önérdekből szították a nép között a viszályt; a gyűlöletnek tüzes csóváját dobták az egymás iránti szeretetbe, harcra lázitással rontották meg az egyetértésnek békéjét. (Igaz! Úgy van! A baloldalon) Mikor pedig a lelketlen agitátorok az izgatásnak gonosz, sátáni munkáját künn az országban ellenőrizetlenül, vagy legalább is kellő ellenőrzés nélkül folytatták, a közvéleménynek orgánumai, s a vezető államférfiak közül is többen annak az óhajnak adtak kifejezést, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása szempontjából helyes lesz, ha e nemzetiségi sérelmek itt, e képviselőházban, az egész országnak nyilvánossága előtt nyilatkozhatnak meg. Ez a felfogás juttatta a nemzetiségi képviselőket e házba.

És bár tudtuk azt, hogy a nemzetiségeknek panaszra okuk nem lehet, s hogy speciális nemzetiségi sérelmek itt nincsenek, mégis várva-vártuk, hogy kibontsák előttünk a nemzetiségi sérelmeknek hirdetett nagy podgyászát. S akkor várakozásunkra egy a falusi komédiában, mikor előjön a bohóc, a dummer August,39 hóna alatt egy nagy csomaggal, a mely hasonló nagy tartalmat sejtet, és fontoskodó nagy képpel kezdi bontogatni a csomagot, s a sok papirost és borítékot, egyik réteget a másik után fejti le, és hosszú munka után, a nagy érdeklődést felkeltve, a csomagból előkerül egy ici-pici gyürücske. (Tetszés) így a nemzetiségi képviselők is megjelenvén, hosszú lére eresztett beszédeket mondottak. Beszélt egyikük a másik után, de a beszédek mindig üresek, magnélküli polyva voltak,

39 Dummer August: bohóc, akinek tréfája abban áll, hogy sokat sürög-forog, minden munkában

részt vesz, de nem csinál semmit v. mindent elront.

75