Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
KÉSEI KURUC
Ha a király a nemzet feje, a nemzet térdre kényszerítésével a fej is lennebb roskad. Ha a királyi hatalom, a nemzeti hatalom hullámain gálya, a víz apadásával a gálya is zátonyra kerül. Merész, elvetemült játékot űznek a nemzettel. Feledik, hogy nemcsak alkotmány nélküli népről, hanem nép nélküli királyról is tud a történelem, s míg az előbbit a népek millióinak gyásza glóriával övezi, addig a nép nélküli „uralkodót” a gúny, a megvetés taszítja a feledés sírjába. Feledik, hogy a történelem nem tud arról, hogy valaha a király, mint a nemzetnek feje, nemzetét elveszítve erősebbé, hatalmasabbá lett volna, de igenis tud nemzetről, mely fejétől való megszabadulás után nagyobb, fenségesebb, tökéletességebb lett, mely, mint Sybilla könnyei17, a vesztéssel gyarapodott értékben, a csökkenéssel magasabbra nőtt. Ha a király nemzetének feje, tud a történelem fejetlen fejről is, mely lépcsőül szolgált a franczia nemzet emelkedésének, melyen felépült az emberi méltóság államformája: a köztársaság. A kamarilla fegyvertárából újra előszedik az ócska ágyút: az abszolutizmust, s azzal kisérlik meg legyőzni a nemezeti ellenállást. Nem veszik figyelembe, hogy időközben királyi eskü zárta el nyílását, s könyen megtörténhetik, hogy az első lövésre szétveti magát, s roncsaival halálra sebzi a vele könnyelműen kísérletezőket. Mi nem félünk ez ócska ágyútól, de felháborít az, hogy olyan éretlennek, gyávának tartják a nemzetet, hogy feltételezik az abszolutizmustól való megijedését, s ijedtében igazságos követeléseiről való alázatos lemondását. Felháborít az a nemtelen hajtóvadászat, melyet nemzetünk vére és pénze ellen indítottak, mellyel katonát és adót akarnak szerezni. Nem féltjük vérünket, nem kíméljük pénzünket, ha édes hazánkért áldozhatjuk, de egy csepp vért sem adunk a kétfejű sas hizlalására, egy fillért sem költünk a bécsi Burgnak díszítésére. Nem félünk az abszolutizmustól. Hadd oszlassa fel a császár (mert az esküt tett magyar királynak erre törvényes joga nincs) a képviselőházat: a törvényhozás termeiből törvénytelenül kiüldözött hazafiak szétmennek a szélrózsa minden irányába, szivük tüzével élesztik sziveink tüzét, hitükkel erősitik hitünket, a nemzeti harag lobogó fáklyáivá lesznek. A képviselőház égi világitó oszlop, melynek fényénél a hazaszeretet ösvényén bizton jártunk: a Ház feloszlatásával, ha el is vész a világitó oszlop, az utat már ismerjük, nem tévedünk le róla, de a ledöntött oszlop darabjai széthullanak az ország minden részébe, s tüzükkel hevítenek, lángra gyújtanak. Tombolni fog az abszolutizmus vihara. Legalább megmutathatja a nemzet, hogy nem nád, amelyik zizeg, hangoskodik, mely a vihar első szavára félve, alázattal hajlong, hanem tölgy, mely daczol, ellentáll, mely inkább törik, de meg nem hajlik. Ha ajkunkat durva erőszak zárja el, hogy hazánkat ne áldhassuk, s ellenségeit ne átkozhassuk, akkor kézzel jelezzük: az áldást és átkot, ha bilincsre verik kezünket, akkor szivünk fog áldást dobogni, átkot verni, ha megölik a szivet, lelkünkre száll át hivatása, de mindig, mindenütt, szóval és tettel, érzésben és lélekben áldani fogjuk édes hazánkat, átkozni ellenségeit. Isten minket úgy segélyen! 17 Sybilla könnyei: Cumaei jósnő, barlangban élt, könnyei kiapadhatatlanul folytak. 55
