Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
SUPPLEMENTUM
A jobbágyfelszabadításra Békésben különös hangsúllyal emlékeztek, Csabán szinte mindig említették, hogy az alföldi településeken élő egykori jobbágyok tudják igazán, ki volt Kossuth Lajos. „Ennek a képviselő-testületnek tagjai nagyobb részben azok, akiknek elei jobbágyok voltak, akik túrták a földet anélkül, hogy az övék lett volna, viselték az országos terheket anélkül, hogy az ország dolgába beleszólásuk lett volna, akik felett ítéltek meghallgatásuk nélkül” — idézte a múltat a jobbágyfelszabadítás után több mint 50 évvel is az egyik békéscsabai képviselő Kossuth jelentőségét méltatva.50 Minden szónok nagy nyomatékkai emlékezett meg arról, hogy Kossuth munkássága milyen nagy mértékben megemelte Magyarország nemzetközi tekintélyét. Méltatták mint a nemzetet a fejlettebb európai országok sorába emelő államférfit, s még ennél is több elismeréssel és büszkeséggel idézték angliai és amerikai szónoki sikereit. Az ünnepi beszédekben Kossuth mindig egyedül jelent meg: ő volt, aki harsonaszavával felrázta a nemzetet, ő emelte a népet az alkotmány sáncaiba, ő teremtette meg a közteherviselést. A reformkor, a szabadságharc nagy nemzedéke eltűnt az ünnepi tablóról, soha nem említették a kor meghatározó Békés megyei politikusait sem. A beszédekben csak Kossuth két nagy vitapartnere, Széchenyi és — ritkábban — Deák jelent meg, de ők is csupán azért, hogy a szónok hangsúlyozhassa, az idő Kossuthot igazolta. Volt, aki egyszerűen csak leszögezte, „a nemzet Kossuthot választotta”, volt, aki érvelt is, mégpedig úgy, hogy inkább a szabadság megszerzése révén lehetett eljutni az ország anyagi felemelkedéséhez, semmint - a Széchenyi által ajánlott úton — a gazdasági fejlődésen keresztül a szabadsághoz. A nagy Kossuth-ünnepségek a kiegyezés adta politikai kereteket elfogadó közegben zajlottak, az ünnepi szónokok többsége komoly szerepet is vállalt az 1867-ben kialakított politikai közegben. Figyelemre méltó, hogy miként próbálták összehangolni az önmagát élete végéig a függetlenség szimbólumának tekintő Kossuth kultuszát az uralkodó politikai renddel. A közjogban jártas politikusok általában azt hangsúlyozták, hogy az uralkodó házzal való konfliktust az áprilisi törvények visszavonása váltotta ki. „.. .nem a nép támadt fel, hogy az uraktól vagy arisztokráciától követeljen, a már önként megadottnál nagyobb jogokat; nem a nemzet támadt fel, hogy több jogot követeljen azuraktól, hanem a nép, úri rend, arisztokrácia egyesült, hogy megvédje az alkotmányt s a király által szentesített törvényeket, a király ellen, kinek nevében az megtámadtatott istentelen lázadók által - hiszen még Kossuth a trón és a haza megmentésére hívja fel a nemzetet”51 - próbált meg közös nevezőt találni az egyik gyulai ünnepség szónoka. Az interpretáció e téren nagyon széles skálán mozgott: volt, aki a trónfosztást, az önkényuralmi korszakot említve legjobbnak látta, hogy fátylat borítsanak a múlt keserű korszakára. Ám volt arra is precedens, hogy a hivatalos ünnepi szónok mondandóját ügyesen kiegyensúlyozva még a trónfosztás mellett is kiálljon. Garzó Gyula gyomai református lelkész a következőképpen fogalmazott: „Csak 49 ne következett volna a 48-ra, csak a függetlenséget ne mondotta volna ki - így szólnak némelyek. Engem ez sem zavar, miután tanulságra szükségük van a fejedelmeknek is... Nem volt-e ez nagy lecke, s a nemzeti önérzetet is nem növelte-e meg? Ha a tömösi szoroson nem özönlik hazánkra a muszka, bírt volna-e Ausztria velünk, s nem volt-e kénytelen megtanulni, hogy a magyar nemzetnek a vele való kapcsolatban is mi jelentősége van.”52 Egyszer-egyszer a lelkesedés úgy elragadta a résztvevőket, hogy a jelenlevő főispán szükségesnek ítélte az ünneplő közösség figyelmeztetését: ne feledkezzünk meg az alkotmányos királyról sem.53 470
