Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
KOSSUTH ZÁSZLÓ
Tisza „szereplési viszketegben szenvedő gyerekekének nevezi azokat a férfiakat, kik rendíthetetlen hittel állják körül Kossuth Lajos eszméinek oltárát, s kik tűzhelyük békességét, mindennapi kenyerük biztonságát, szabadságukat gyönyörű elszántsággal áldozzák fel. Ezek a férfiak büszkén viselik a kisebbítésnek uj elnevezését is. Hiszen Tisza elődje, Haynau, a nemzeti megvallás halhatatlan Messiását, Kossuth Lajost 1849. április 26-iki kiáltványában „a feltűnési viszketeg kalandorának” nevezi. Mi türünk férfias daccal minden üldöztetést, de Tiszának egyetlen elismerő szava szégyenünkben talán megölne. Akit Tisza nem gúnyol, nem sért, nem üldöz, az valami nagy bűnt követhetett el a magyar nemzet ellen. A Tiszák alantos felfogása szerint a magasba törés, az eszményekért való áldozat, a hagyományokhoz való hűség egyszerűen feltűnési viszketegség. A Tiszák erkölcsi felfogásával Ítélve a názáreti ács naplelkü Fiától kezdve mindazok, kik uj eget és uj földet hirdettek, kik a haladásnak uj ösvényeket vágtak, kik a szabadságnak uj himnuszait imádkozzák, kiknek felgyújtott szivéből uj világosság sugárzott, kiknek hulló verejtéke és vére uj barázdákat termékenyített, mind-mind feltűnési viszketegben szenvedő gyerekek voltak. Az a Tisza, ki a magyar állam kincsét „bizonyos angyalkákénak csúfolja, ki tapsol Szekfü Gyula182 könyvének, melyben Rákóczi glóriás alakját a hamis kártyások vámszedőjeként állítja be, magához marad következetes, mikor Kossuth Lajos országának hirdetését „gyerekes csínynek” bélyegzi. Tisza erkölcsi világnézete szerint csak a munkapárt folytat komoly, férfias munkát, melynek sópénzzel megvásárolt tagjai szuronyok védelme alatt egy pár év alatt tönkretettek egy ezeréves alkotmányt. Ezek aztán igazán nem gyermekek, ha a gyermek-fogalom a lélek tisztaságát, az erkölcsi felfogás érzékenységét, az igazmondás fanatizmusát jelenti. Ezek között az a különb „férfi”, ki többet tud pana- mázni, ki cégéresebben tud hazudni. Ezek a bihari legények, s Tisza István a kapitány! Tisza leköpte az összekötözött kezű magyar Krisztust: Kossuth Lajos eszméjét. Ha volna a ma élő magyar nemzedékben önérzet, saját fertőjébe kellene fulladnia Tiszának. Éppen az az egyik súlyos bűne a bihari cárnak, hogy ismeri a ma élő nemzedék gyávaságát, tudja, hogy ez a rothadt akaratú nemzedék ellenállásra képtelen, tudja, hogy a nehéz gazdasági viszonyok még a gerincesebbeket is letiporták, s uzsorás kegyetlenséggel kihasználja a gyengeséget, a gyávaságot, a szerencsétlenséget. Utálatos látvány, mikor Tisza István a sisakos palotaőrök védelme alatt hencegő szavak kíséretében gyalázza Kossuth Lajosnak szent szomoruságu, halhatatlan szellemét. A fásult, bűnös közönyü nemzet ezen sem háborodik fel. Csak pár „feltűnési viszketegben szenvedő gyerek”-nek csordul ki könny a szeméből, s szorul ökölbe a keze. Él-e még a magyarok Istene?! 182 Szekfü Gyula (Székesfehérvár, 1883. máj. 23. - Bp., 1955. jún. 29.): történész, publicista, egyetemi tanár, az MTA tagja (1. 1925, r. 1941). A bp.-i egy. elvégzése után 1904-ben az MNM-ben, 1909 - 13 közt az az Orsz. Levéltárban és a bécsi Állami Levéltárban dolgozott. Ballagi Aladárral sajtóvitát folytatott a Rákóczi-kérdésben. 1916-ban a bp.-i egy.-en magántanár, 1924-ben ny. rk. tanár, 1925-ben ny. r. tanár lett az újabb kori m. történet tanszéken. 1927-től 1938-ig Bethlen István politikáját támogatva szerk. a Magyar Szemlét. 281
