Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
Köztársasági párt és királyhűség Irta: Nagy György Az Országos Köztársasági Párt pénztárosát, Szabó Imre hódmezővásárhelyi tanítót dr. Gulyás Ferenc, Csongrád vármegye tanfelügyelője Szentesen 1912. október 26-án kelt 9 elnöki számú meghagyásával felszólította, hogy „24 órán belül tegyen kimerítő jelentést, hogy az Országos Köztársasági Pártba való belépését miként tartja összeegyeztethetőnek az 1907. évi XXVII. törvénycikk 32. §-a értelmében letett hivatali esküjével, amelyben esküt tett arra, hogy ő Felsége apostoli királyunk iránt tántoríthatatlan és rendületlen hűséggel viseltetik.” A felszólítás nem jött váratlanul. Nyílt titok volt, hogy a köztársasági tanítók üldözésére ki volt adva a jelszó, de egy nevesebb tanfelügyelő sem vállalkozott arra, csak az aulikus163 érzelmeiről hírhedt Gulyás Ferenc. E tanfelügyelő lakájkodó kíváncsiságára Szabó Imre polgártársunk ragyogó becsüle- tességű, férfias választ adott. Minthogy határozott tudomásunk van arról, hogy a tanfelügyelő egyenesen Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter titkos utasítására fogalmazta meg szolgalelkű felszólítását, mely országos példának van szánva, kötelességünk foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy összeegyeztethető-e a köztársasági párthoz való tartozás a királyhűség esküjével? Kötelességünk annál is inkább, mert a mi parlamentünk bizantinismusa mindenféle rangú és rendű esküben megemlékezett a királyhűségről. A kérdésre válaszunk az, hogy a köztársasági pártba való belépés összeegyeztethető a királyhűség esküjével. Mielőtt válaszunk helyességét bizonyitanók, megjegyezzük, hogy sokan vagyunk, kik egy pillanatig se töprengünk e kérdés felett. Vagyunk, kik azt valljuk, hogy a teljes nemzeti függetlenség államformájáért még akkor is küzdenénk, ha ezt kikényszeritett eskü tiltaná. Ha volna törvény, mely határozottan kimondaná, hogy a köztársasági eszme hitvallása a királyhűségre letett eskü megszegését jelentené, a törvény ellenére is republikánusok maradnánk. Nem lenne előttünk becsülete az olyan törvénynek, mely az emberi méltóságot és a nemzeti önérzetet akarná megbecsteleníteni. Ha lenne törvény, mely a köztársasági eszme hitvallását vagy a mi azzal egy: a hazának önzetlen szeretetét bűnnek bélyegezné, e törvény a forradalom parancsa volna, mely a törvény ellen való lázadást a becsület kötelességévé tenné. Mi több, joggal vethetnők fel azt a kérdést, hogy a haza iránt való hűségre letett eskü összeegyeztethető-e a monarchikus államforma fenntartásával? Ez az államforma minket sötétségben és szolgaságban sorvaszt, pedig a haza iránt való hűség tőlünk a világosság és szabadság harcát követeli. Ebben az államformában száműzték Rákóczit, ebben Ítélték hontalanságra Kossuth Lajost, pedig a haza iránt való hűség nekünk azt parancsolja, hogy Rákóczi, Kossuth Lajos országa eljövetelén munkálkodjunk. E mellett az államforma mellett az állampénztárból sikkasztó Lukács Lászlók miniszterek lehetnek, pedig a haza iránt való hűség azt követeli tőlünk, hogy meglopóit tömlőébe zárjuk. Joggal hirdethetjük az igazságot, hogy Magyarországon a köztársasági meggyőződés és a becsület egyet jelent. Meg kell hallania mindenkinek a becsület és hazaszeretet imádságát: 163 a bécsi udvar konzervatív politikáját támogató személy (különösen főnemes) a reformkorban. (1912. november 14.) Magyar Köztársaság 247
