Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
Korhadt már a királyság államformájának fája. Sokan vannak, kik korszerű reformok beoltásával akarják felfrissíteni életerejét. Kárbaveszett fáradtság! E fán úgy elszaporodtak az élősdik, hogy az oltóanyagot is felfalják. (Lásd a Lukács-kormányt, mely az állam- pénztárból sikkasztotta a pénzt a választók megvesztegetésére.) Itt radikális reformra van szükség. Ki kell vágni e vén fát, mely a nemzetnek csak vándorbotot s árnyékot terem. Fejszénk tiszta, törvényes legyen! Új fát kell ültetni! Fiatalt, virágosat, gyümölcstermőt! Mely nem a korona kövei közül hajt ki, hanem a nemzet szivéből. El kell ültetni a köztársaság fáját! Ha a földet vérrel kell öntözni, hogy e fa gyökeret verhessen, legyenek áldottak, százszor, százezerszer áldottak, kiknek vére termékenynyé csókolja a magyar ugart. Négyszázéves sötétség és szolgaság után jogunk van, szent, megdönthetetlen jogunk a világossághoz és a szabadsághoz. Régi tanítás, hogy minden királyi jogarnak egy része kard, mely behasitja azok fejét, kik előtte meg nem hajolnak. Nálunk Tisza István az egész jogart rendőrpallossá s bakaszuronynyá alakította. Lesz még folytatása ez átváltoztatásnak! Jönni kell az időnek, mikor a nemzet hasznát veszi e gyilkos vasaknak. Azokból kovácsolja a királyhűség koporsószögeit. Hadd hurcolják ki a parlamentből durva erőszakkal a népképviselőket! Nem marad helyük üresen! Diadalmasan foglalja el a köztársasági szellem. Az üressé parancsolt padok között megnyíló út a köztársaság földjére vezet. Az utcán, a gyűléseken felcsendül egy eddig félve rejtőző imádság: Éljen a Köztársaság! Úgy volt megírva a sors könyvében, hogy a bihari brigantik rémuralma kell, hogy megelőzze a nemzeti függetlenség hajnalhasadását. A nemzet végig kell járja a megpróbáltatások útját, mielőtt az Ígéret földjére ér. Hajótörést kell szenvednie, hogy partra juthasson. Az ellene szegzett puskacsővekbe kellett néznie, hogy azon át igaz alakjában láthassa a királyhűség bálványát. A királyi ügyészség egy muszka agarat megszégyenítő gyorsasággal tudja üldözni a teljes nemzeti függetlenség eszméjét. Hejh! de rögtön köszvényes teknősbékává változik, ha Tiszáék gazságának kell utánajárni. A munkapárti örömlegények ellen sűrű egymásutánban adtak be büntető feljelentéseket okirathamisitás, rablás, gyilkosság kísérlete miatt, s az ügyészség egy beteg bárányka szelídségével teljesiti a nyomozást. Mit ért az ügyészség „alkotmányos államforma” alatt, melyet velünk szemben annyi buzgósággal oltalmaz? Ha „alkotmányos államforma” az, hogy egy sikkasztott pénzzel pártbaterelt kompánia büntetlenül összetörheti a nemzet hitét, jogát, hagyományait; hogy a becsületeikhez hű maradott törvényhozókat ököllel lehet hivatásukban megakadályozni; hogy az igazság bekötetlen szemmel és hamis mérleggel Ítélkezik: ez ellen az államforma ellen minden becsületes embernek küzdenie kell. E küzdelemben a becsület és a köztársasági eszme egyet jelent! Beteljesedett Kossuth Lajos szava: „49: zászló, azt leejteni sohasem szabad!” Fel a köztársasági zászlóval! A magyar republikánusokra nagyszerű kötelesség vár! Éjszaka borult a magyar glóbusra, mi kell a fáklyatartók legyünk. Ravatalon az alkotmányunk, virrasztásra edzzük a szemünket. Véget ért a „legelső magyar ember”-es mese, kezdődjék meg a népfelség története. Tiszáék az „egy” palástja mögé bújva ássák sírját az alkotmánynak, mi milliók elé állva hirdessük a nemzetnek a köztársasági eszmében való feltámadást. 238
