Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
(1912. május 14.) Magyar Köztársaság A köztársasági párt Irta: Nagy György A köztársasági párt szervező-bizottsága pünkösd hétfőjére tűzte ki az alakuló gyűlést. A bizottság budapesti tagjai ezt szabályszerűen bejelentették a rendőrkapitányságnál. A hozott határozatot hiteles szövegében közöljük: 4365, ein, sz. A budapesti ni. kir. állanirendőrség főkapitánya fk. 1912. Tárgy: Korniczky Dezső158 és társai budapesti lakosok bejelentik, hogy folyó évi május hó 27-én délután 4 órakor Budapesten a Ferencvárosi függetlenségi és 48-as pártkör Ferenc- körut 2. szám alatti helyiségében „az Országos köztársasági párt megalakítása, a köz- társasági párt programjának megállapítása, a párt alapszabály-tervezetének tárgyalása” céljából gyűlést szándékoznak tartani. Véghatározat. Ezt a bejelentést tudomásul nem veszem, a tervezett gyűlés megtartását betiltom. Indokok: A bejelentett gyűlés a köztársasági párt - tehát egy olyan szervezet megalakítására irányul, amelynek kitűzött és nyíltan vallott célja a köztársasági eszmék terjesztése. Ezen eszmék terjesztése pedig végeredményében az alkotmányos államformának, az alkotmány egyes intézményeinek megtámadására - tehát az 1878. évi V. t.-e 173. §. által tilalmazott bűncselekmények elkövetésére - vezetne. Miután pedig a rendőrhatóságnak az a hivatása és kötelessége, hogy a bűncselekmények elkövetését a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel megelőzze, megakadályozza, - a bejelentett gyűlést tudomásul nem vehetem. Erről Korniczky Dezső urat és társait azzal értesitem, hogy ezen véghatározat 15 napon belül a Belügyminiszter Úrhoz fellebbezhető. Budapest, 1912. május hó 4-én. Boda Dezső s. k. főkapitány 158 Korniczky Dezső: A közelmúltban hagyta el a nyomdát Beke György: Egy elcsitíthatatlan magyar republikánus. Nagy György életregénye című könyve. A szerző a kiváló politikus, a Nagy György ügyvédre (1879-1923) vonatkozó eddigi történelmi feldolgozásokra, a korabeli sajtóra támaszkodva írta meg Ady Endre barátjának életregényét. Beke regénye rendkívül izgalmas olvasmány, s megtudhatjuk belőle azt is, hogy a politikus 1911. február 7-én Hatvanban tartotta esküvőjét Korniczky Ottíliával, a helyi állomás restije vendéglősének leányával. A fiatal párt Orday Celestin prépost-plébános adta össze. A menyasszony, illetve az ifjú feleség bátyja, Korniczky Dezső jogász, hamarosan Nagy György hódmezővásárhelyi ügyvédi irodájának alkalmazottja lett. Nem olvashatunk azonban a könyvben egy szót sem arról, hogy Egerben az elsők között alakult meg Nagy György 1911-ben alapított Magyar Köztársasági Pártjának helyi tagozata. 235