Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
A NAP
Istennek addig dicsőséget, addig itt e földön békesség ne legyen, míg az a nemzet, mely a magasságos mennyek hatalmas Urának a dicsőségéért nemcsak zsolozsmával, de a vérével is annyiszor áldozott. Míg az a nemzet, mely hosszú századokig piros bástyája volt egy egész világrész fehér békéjének, amig e nemzetnek, a magyar nemzetnek testet nem ölt vágya, amig fel nem virrad igaz karácsonya, a szabad, független Magyarország napja! A NAP 1907. január 5. Előre - gőzerővel! Irta: Nagy György Az elbúcsúzott esztendő egyik novemberi pártértekezletén már kifejezést adtam aggodalmamnak, hogy a választójogi reform előkészítésének munkájából ki van zárva a függetlenségi párt. Éppen ez az aggodalmam késztetett arra, hogy megsürgessem az alkotmányos küzdelem egyik vezértisztségének, a belügyminiszteri államtitkári állásnak függetlenségi hitvallású harcossal való betöltését. Aggodalmam jogosságát igazolja az, hogy most már a több tudásu, szélesebb látókörű, gazdagabb ismeretü függetlenségi politikusok is erélyesen hangoztatják annak feltétlen szükséges voltát, hogy a párt részére a számaránynak megfelelő hatáskör biztosittassék a választójog anyagának feldolgozásánál. A választójog kiterjesztése mértékének megállapításánál éppen úgy, mint a kerületek beosztásának kérdésénél. Ennek a jogos kívánságnak hangoztatását és érvényesítését csak a fekete májú rosszindulat magyarázhatja az Andrássy Gyula iránt való bizalmatlanságnak. Bíztunk és bízunk mi a belügyminiszterben, mint a koalíció egyik vezérében, de tudjuk azt is, hogy Andrássy pártja csak szükségből vette fel programmjába az általános választójogot, a függetlenségi pártot ellenben politikai becsülete, múltja, meggyőződése kötelezi annak nemzeti alapon való megvalósítására. Az általános választójog a koaleált más pártoknak kényszerből örökbe fogadott gyermeke, de a függetlenségi pártnak leikéből lelkedzett, édes gyermeke. Kötelességünk tehát már bölcsőkorától kezdve nevelni, irányítani azt az erőt, mely hivatva lesz Magyarország második ezer esztendőjének fundamentumát lerakni. Fontos, sőt döntő kérdés az, hogy ki hol, hogyan, mikor, miért, milyen célból dolgozza fel ugyanazon anyagot. Hiszen ugyanazon anyagból, ha vas, lehet kalapácsot kovácsolni, hogy széttörjük a rozsdás láncot, melylyel 1867-ben Ausztriához bilincseltek, de lehet csavart is csinálni, mely szükebbre szorítja a láncszemeket. Ha fa az anyag, úgy lehet belőle kerítést emelni a Lajta partján, hogy a császári törekvések ne járhassanak át hozzánk, a tilosba, de lehet pallót is összetákolni, hogy az abszolutisztikus eszméknek annál kényelmesebb legyen a hencegve hangoztatott „einmarschieren”. Ha kő az anyag, felépíthetjük abból a függetlenség templomát, de fel lehet építeni a politikai börzének épületét is, melyben a különböző érdekek egymásra licitálnak. Még gondolatban sem vádoljuk meg azzal a választójog anyaga feldolgozásának eddigi munkásait, hogy ők az anyagból csavart, pallót, börzét akarnának készíteni, de részt akarunk venni a munkában, mert nekünk szent kötelességünk az anyagból feltétlenül kalapácsot kovácsolni, kerítést felállítani, templomot építeni. Nem állhat meg ezzel szemben 119
