Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
A NAP
Más a mi táborunk. Mások vagyunk mi is. Saját emberségünk, véreink bizalma, hitünk igazsága, szivünk dobogása avatott fel minket a függetlenségnek hű katonáivá. Magunkat mi érző, acélakaratu, erős itéletü férfiaknak tartjuk. Lánc a rabra való, zabola a lóra! Legszentebb kincsünk a szabadságszeretet! Anyatejjel szívtuk, dajkamesén nőtt fel, ifjúságunk napja fénynyel beragyogta, férfikor csatáin erőssé edződött, álmunk zománcozta, imánk szentelte meg, s ha kell a vérünkkel, ha kell, életünkkel áldozzunk érette. Vihartól nem félünk. Nyomorral, halállal, ezer szenvedéssel bátran szembeszál- lunk, de lelkünk szentségét, hitünk tanítását, Kossuth Lajos álmát, debreczeni templom legszebb imádságát: a szabad, független, nagy Magyarországot örökkön-örökké vérünkkel is védjük, soha el nem hagyjuk. Hogyha volna köztünk árulásra hajló, olyan, ki tábort üt a tábora ellen, ki az ellenséggel titkon cimborázik, aki ima helyett hitét káromolja, ki a magyaroknak hatalmas Hadurán, Szabadság Istenén kívül még idegen, bécsi Burgban lakó istent is imádna, előtte térdelne, azt nem zabolázni, azt nem megfékezni kell, de kiirtani, elpusztítani, hogy hire is veszszen, magja se maradjon. Oh! De ne bántsuk azt, akinek szivében vérpiros, haragos, de tiszta lánggal ég a szabadság tüze, aki hangos szóval, de a szívből jövő, igazságkereső, imádságos hanggal felveri a templom bátortalan csendjét. Ne zabolázzátok azt, ki megunta már négyszázesztendőnek keserű türelmét, kínos térdeplését, s talpra akar állni, szembe akar szállni egyre hangozódó bécsi gonoszsággal, vissza mer felelni magyarul magyarán császár békeszegő, magyar vérre vágyó parancsolatának. Ha kezünket bilincsekbe vernék, ha zaboláznának, hogyha börtön nyílnék, a bitófa várna: bilincsre vert kézzel, megzabolázottan, börtön éjjelében, a bitófa alatt is csak egyet álmodnánk, szépet, a legszebbet, gyönyörűségeset. Álmodnánk a szabad, zsarnokát lerázó, nagy Magyarországról! A NAP 1906. november 22. Nincs kenyér - csak becsület! Irta: Dr. Nagy György országgyűlési képviselő. Megmozdult az abc\ Panaszos szavakba, siró jajjá verődnek a betűk: Nyomor, Éhség, Segítség! És igazuk van a felsíró szavaknak. Igazuk van a tanítóknak. Ezelőtt majdnem negyven esztendővel fegyverezte fel a tanítókat az állam. Útnak indultak hittel, lelkesedéssel, hogy szolgáljanak a népnevelés ügyének, hogy meghódítsák a kisdedek világát. Azóta, hejh! Sokat változott a világ. Sötétedett az élet éjszakája. A kor, az állam, a társadalom uj igények bástyáját emelte. A megélhetésnek uj ellenségei támadtak. Harapó- sabb lett a gond. Foga nőtt a húsnak, a sónak, a fának. A fogyó falattal nőtt a csüggedés. A kenyér ellenségévé szegődött a krajcárnak. A régi, rozsdás fegyverzettel az uj élet parancsoló szükségeit, a megélhetés egyre erősödő ellenségeit nem lehet legyőzni. A régi fizetésből a változott viszonyok között nem lehet megélni. 101
