Biernacki Karol - Fodor István (szerk.): Impériumváltás a Vajdaságban 1944. Promena imperije u Vojvodini 1944 godine - Dél-Alföldi évszázadok 28. (Szeged - Zenta, 2010)

ZORÁN JANJETOVIC: A MAGYAROK HELYZETE VAJDASÁGBAN A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN

létén a háború idejében, láthatjuk, hogy azok minden nemzet „tisztességes” tagjaihoz szólnak. A fogadtatás nemzetenként különböző volt és attól függött, hogy az adott nemzetiség tagjai konkrétan milyen helyzetben voltak. Bácskában a háború előtti kommunisták passzivitásba vonultak vagy az 1941. évi hatalom intézkedéseinek áldozataivá váltak.11 A Népfelszabadító Mozgalomhoz Szlavóniában csatlakoztak tömegesebben, ahol ehhez a feltételek megfelelőbbek voltak.11 12 Vajdaságban nem volt olyan tömeges a magyarok, németek és szlovénok részvétele a Népfelszabadító Mozgalomban, amilyet a párt vezetői szerettek volna. Mint láttuk, az egyértelmű történelmi okok és a propaganda hatása vezetett oda, hogy a magyarság nagy többségben Magyarország és német szövetségese mellé állt.

A Kommunista Párt külpolitikájában és belpolitikájában arra törekedett, hogy befolyását kiterjessze. Külföld irányában ezek a Szövetségesek kormányai és a Londonban tartózkodó Jugoszláv Királyság kormánya voltak, valamint a nem kompromittálódott hazai polgári politikusok. Ez utóbbi a Népfelszabadító Mozgalom alapjai szélesítésének célját szolgálta. 1943-ban a Jugoszlávia Népfelszabadító Antifasiszta Tanács második ülésén13 ugyanezt a szerepet töltötte be a nemzeti egyenjogúság hangsúlyozása, mely a nemzeti kisebbségekre is vonatkozott.

Felvetődik a kérdés, hogy a kinyilatkoztatott egyenjogúságot mennyire vették komolyan. Visszamenőlegesen tekintve a dolgokra, úgy tűnik nagyrészt igen — különösen a jugoszláv népek jogainak vonatkozásában. így a macedónt és a montenegróit külön nemzetként ismerték el, a bosznia-hercegovinai muzulmánoknak pedig lehetőségük volt szabadon dönteni, hogy a szerb vagy horvát nemzetiséget vagy egyetlen nemzetiséget sem választanak.14 Azonban a nemzetiségi kérdésben az egyenjogúság és az egyenlőség elvének alkalmazása kapcsán a jugoszláv kommunisták megmutatták következetlenségüket a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács második ülését követően a folksdeutscherek esetében, ugyanis 1943-ban vagy 1944-ben, határozatot hoztak, hogy a háború után kitelepítik őket az országból.15 Sajnos nem ismerjük a határozat meghozatalának részleteit és a tényezőket, amelyek döntően befolyásolták a németek iránti politikát — szlovén entellektüelek, szerb nemzetiek, Mosa Pijade (ahogyan egyes német források állítják), stb.

A háború alatt a Tartományi Pártbizottság minden népet felhívott a megszállók elleni harcra, hangsúlyozva, hogy a háború után csak azok a népek élvezhetnek jogokat akik a harcban részt vesznek. Ugyanakkor bosszúval fenyegette azokat, akiknek kezéhez szláv vér tapad,16 amit a nem lojális nemzeti kisebbség elleni fenyegetésként lehetett értelmezni. Tény, hogy a partizán mozgalom vezetése már 1944-ben gondolkodott

11 KasaS, n. d., 68., 72-73.

12 KasaS, n. d., 184-185.

13 Branko PetranoviÓ: Istorija Jugoslavije 1918-1988. II, Narodnooslobodilacki rat i revolucija 1941-1945, Beograd, 1988. str. 284.

14 SRECKO M. Dzaja: Die politische Realität des Jugoslawismus (1918-1991). Mit besonderer Berücksichtigung Bosnien-Herzegowinas, München, 2002, str. 75-132., 210-261.

15 Bozo Repe: »Nemei« na Slovenskem po drugi svetovni vojni, u: Dusán Necak (ur.), »Nemci« na Slovenskem 1941-1955, Ljubljana, 1998. str. 147.

16 Slobodna Vojvodina, 10. IV 1944.; Isto, 5.VI 1944.; Isto, 12. VIII 1944; Lj. Vasilic, PK KPJ za Vojvodinu 1941-1945. godine, Novi Sad, 1971. str. 122., 240-244., 335-336.; J. Popov: Glavni narodnooslobodilacki odbor (GNOO) Vojvodine 1943-1945. godine, Novi Sad, Sremski Karlovci 1977. str. 6.

44