Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
EREDMÉNYEK ÉS ZÁRÓ GONDOLATOK
ben is célja volt a város egyetemének: mindketten Hódmezővásárhely szolgálatában szerezték érdemeiket, s a szükséges türelemmel és szorgalommal végig haladtak a szervezeti ranglétrán. Munkásságuk egymás folytatásának is tekinthető. A város jogéletéből megemlítjük továbbá a rendeletalkotási tevékenységet. Miután a szociális és társadalmi körülmények változtak, nemkülönben a mutatkozó gazdasági nehézségek okán, különösen a korszak második felében vált intenzívvé a szabályrendeletek alkotása és módosítása. Miként példákon bemutattuk, ezek a közösségi együttélés számos területét fedték a helyi igények és lehetőségek szerint. Ugyanakkor e ponton ismét utalni szükséges a főispán szerepére: miután az elfogadott szabályrendeletek szakminiszteri — legtöbbször belügyminiszteri — jóváhagyást igényeltek, többször megesett, hogy a rendelet hatályba léptetése éveken át húzódott az állandó felterjesztések és változtatást elrendelő kormányzati válaszok miatt. Ugyanis a miniszternek általában mindig voltak észrevételei. Az igazsághoz azonban hozzá kell tenni, hogy ezek többségében stilisztikai és jogi szemszögből pontosító módosítási javaslatokat jelentettek, mintsem „önkényes” beavatkozást a város társadalmának életébe. Ellenben az is igaz, hogy a megalkotott szabályrendeletekről a miniszterek gyakran megkérdezték a helybeli bizalmi férfiak: a főispánok véleményét, így azoknak informális úton bár, de létezett lehetőségük a már elfogadott rendeletek bizonyos fokú átszöve- geztetésére. A miniszter által javasolt korrekciókat pedig többnyire tudomásul vette a közgyűlés — részben, mert e nélkül az újbóli felterjesztésnek nem lett volna kedvező foganatja, részben pedig, mert inkább elfogadták a kisebb miniszteri intervenciót azért, hogy egy-egy szükséges rendelet végre életbe léphessen. Végezetül érdemes a minisztertanács 1943. január 12-i ülésének egy napirendi pontjából idézni avégből, hogy a város helyzetéről viszonylag hiteles képet nyerhessünk.556 Ekkor Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter felmérést készíttetett a városok pénzügyi állapotáról, benne az egyes átengedett adónemek (kereseti adó, forgalmi adó) bevételeinek alakulásáról. A nehéz háztartási helyzetben lévő, agrárjellegű törvényhatósági városok közül éppen Hódmezővásárhelyt emelte ki. Beszámolójában előadta, hogy e város számottevő iparral és kereskedelemmel, valamint nagyobb gyárvállalattal nem bírván, súlyos fiskális helyzetbe került, melyet az utóbbi évek áradásaiból eredő károk tovább fokoztak, és a lakosok közteherviselési képességét megrendítették. Az 1941. évi zárszámadás szerint Vásárhely 5 millió 133 ezer pengő értékű jövedelmező vagyonát 2 millió 660 ezer pengő szenvedő vagyon terhelte, ebből a kölcsöntartozások összege 2 millió 31 ezer pengő volt, mely után 4,6%-nak megfelelő, vagyis 93.507 pengő kamatterhet viselt. Az említett cselekvő (aktív) vagyon ugyanakkor mindössze 37.464 pengő szaporulatot eredményezett.557 Vásárhely állandóan súlyosbodó költségvetési helyzetét híven tükrözte a pótadó mértéke is: míg 1930 előtt a városi pótadó 54-64% között mozgott, addig 1930-ban 94%-ban, 1931-ben 134%-ban, 1932-ben 143%-ban, 1933-ban 152%-ban, 1934-ben 136%-ban, 1935-ben 140%-ban, 1936-ban 130%-ban, 1937 és 1939 között 135%-ban, 1940-től 1942-ig pedig — nagyobb összegű állami segély mellett is — 120%-ban kel556 MOLK27. (1943. január 12.) 11R/148. 11-16. p. 557 Uo. 12-13. p. 136
