Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
EREDMÉNYEK ÉS ZÁRÓ GONDOLATOK
lett azt megállapítani. A város az 1943. évre 355 ezer pengő államsegély előirányo- zására, valamint 179%-os pótadó kivetésének engedélyezésére terjesztett fel kérelmet. Az említett segély nélkül a pótadó kereken 225%-ot ért volna el, amely azonban csak látszólagos fedezetnek volt tekintendő, mivel a valóságban az ilyen mértékben sosem volt beszedhető. Például 1941-ben a kivetett pótadónak csupán kétharmada, a százalékos kereseti adó címén előírt összegnek pedig 59%-a folyt be. Mindenre tekintettel a pénzügyminiszter és a belügyminiszter 1943-ban 865 ezer pengő állami támogatásban részesítette Hódmezővásárhelyt.558 Azonban a belügyminiszter így sem látván biztosítottnak a likviditás helyreállítását, a város háztartásának szilárd alapokra helyezése és a vagyoni ügyeinek rendezése érdekében közvetlen pénzügyi ellenőr kiküldését hozta javaslatba.559 A minisztertanács elfogadta az indítványt, és dr. Himfy Jenő belügyminisztériumi miniszteri titkárt, valamint Szuppán Géza miniszteri számvevőségi tanácsost rendelte ki a nyújtandó segély- összeg terhére. Az ellenőröket óvási jog illette az olyan kiadások utalványozása ellen, amelyek nem szerepeltek a költségvetésben, vagy az ott meghatározott kereteket túllépték, továbbá utasították őket Vásárhely városi vagyona kezelésének és hasznosításának, a költségvetés egyébkénti betartásának, illetve a hitelek takarékos és célszerű fel- használásának ellenőrzésére. Szintén ügyelniük kellett a bevételi irányzatok teljesítésére, szükség esetén azok erélyes behajtására, valamint általában is figyelemmel kíséren- dők voltak a polgármester és a tisztviselők városgazdálkodási tevékenységét.560 Miként e rövid tudósításból is látható: a törvényhatóság terhei a gazdasági világválságtól egyre sokasodtak, ezért is volt reménykeltő az 1937. évi városfejlesztési törvény. Azonban a második világháború a stabilizálás lehetőségét meghiúsította, ekként igyekezett Vásárhely egyre nagyobb pótadót és helypénzdíjakat kivetni. Ugyanakkor a történelem mégis más utat jelölt: a háborút követően már nem a törvényhatósági rendszer megerősítése vagy újabb modernizálása, hanem a szovjet típusú tanácsrendszer bevezetése került az egyre szűkebb koalíció és a kommunista párt (MDP) közjogi koncepciójába. A szerző bízik abban, hogy ezen írásával hasznos adalékot szolgáltatott az 1919 és 1944 közötti történelmi periódus tudományos igényű vizsgálatához, mivel nem mulasztható el a mikroszintű elemzések elvégzése a közigazgatás-történetben sem; a messzebbható következtetések megalapozásához ugyanis településenként és vármegyénként haladva vezet az út.561 558 Uo. 13-14. p., Nagy Lajos: Városaink és a községi pótadó. Városok Lapja, 1936. szeptember 15. (16. szám) 555-556. p., Pomogyi 2008, 13. p. Pótadó kivetésére akkor volt szükség, ha a törvényhatóság vagy a község költségvetési bevételei előre láthatólag nem fedezték a közkiadásokat. Mértéke az állami föld-, ház- és társulati adó 50%-áig terjedhetett. A községi pótadótól hivatali illetményeikre nézve az állami és törvényhatósági közhivatalnokok, valamint a lelkészi hivataluk után élvezett javadalmakra nézve a lelkészek mentességgel bírtak. A pótadó kivetése a pénzügyminiszter jóváhagyását igényelte. 559 Lásd ehhez az egyes adók és illetékek mérsékléséről és a pengőértékben való számítással kapcsolatos rendelkezésekről, továbbá az önkormányzati testületek háztartásának hatályosabb ellenőrzéséről szóló 1927. évi V. te. 48. § (2) és (3) bekezdését! 560 MOL K 27. (1943. január 12.) 11R/148. 14-16. p. 361 Pl. RÉVÉSZ T. Mihály: A közigazgatás rendezésének egyes kérdései Tolna megyében 1929-ben. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből. V. kötet. Szerk. K. Balog János. Szekszárd, 1974. 371-398. p., Ölveti Gábor: A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében (1872— 137
