Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
IV. FEJEZET: A SZABÁLYRENDELET-ALKOTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN
polgármester utasította a városi szakhatóságot — a VIII. polgármesteri hivatali ügyosztályt — és a mérnöki hivatalt a szükséges intézkedések megtételére: ennek keretében az őrséget megerősíthették, gondoskodtak a körtöltés útkeresztezéseinél és az útát- töréseknél a védekezéshez szükséges földanyag rendelkezésre bocsátásáról, továbbá a szivattyúk és azok hajtóerőinek haladéktalanul üzemképes állapotba helyezéséről. Ha a folyó az árterületre kitört és az ár a töltéshez közeledett, a tényleges védekezési tevékenység is kezdetét vette: szétosztották a védőanyagokat és a szerelvényeket, amely munkát a védekezési vezető, a védelmi bizottság és az árvédelmi őrök irányítottak.449 A város védelmében a szükséghez képest kellett eljárni: ennek keretében a töltést oly védelmi eszközökkel, rögtönzött művekkel és magasítással látták el, amely alkalmas volt a védett terület megóvására. Ehhez továbbá — a mintegy húsz kilométer hosszú körtöltésre — legfeljebb ezer fogatot és kétezer gyalognapszámost rendelhetett ki a szakhatóság, amely jogosult volt a bárhol fellelhető összes védanyagot (rozsét, szalmát, trágyát, földet, karókat, deszkát és pallót) is igénybe venni, illetve a szükséges kilakoltatásokról gondoskodni. Ha az árvíz a töltés koronáját megközelítette, a polgármester egy húsztagú vészbizottságot alakított, melynek a város belterületén élő lakosság élet- és vagyonbiztonságáról, a közegészségügyi és humanitárius intézkedésekről, valamint a mentési teendők ellátásáról kellett intézkednie. A hatósági rendelkezéseknek ellenszegülőket száz pengőig terjedő pénzbírsággal sújthatták, ha magatartásuk egyébként nem minősült más, a vízjogi szabályok szerinti kihágásnak.450 Az árvédelmi költségeket a város költségvetésében évről évre kellett előirányozni.451 Vásárhely életében az áradások különösen az 1940-es évek első felében okoztak jelentős pénzügyi kihívást. 4. Az utak tisztántartása és kiburkolása szintén kiemelt figyelemben részesült. Az útburkolás költségeinek fedezésére még a vizsgált korszakban is egy 1912. évi szabályrendelet volt használatos.452 Ennek szövegezése szerint az utcák burkolattal való ellátását a közgyűlés rendelhette el saját kezdeményezése alapján közérdekből, vagy ha valamely közterület ház- és telektulajdonosainak többsége az utca (tér) kiburkolását kifejezetten kérelmezte. Az utóbbi esetben a közgyűlésnek jogában állt a kérelmet elutasítani is, ha köztekintetből azt nem találta indokoltnak. Ekkor a kérelmet egy éven belül nem lehetett megújítani. Az elrendelt burkolás költségeinek 4/10-ed részét a városi házipénztárból fizették, a többit azonban az érintett ingatlantulajdonosoknak kellett arányosan viselniük. Az elkészült utcaburkolatok fenntartása teljes egészében a várost terhelte, kivéve a magánosok általi megrongálásból vagy megbontásból származó helyreállítási költségeket. A tulajdonos, kinek háza (telke) előtt a kocsimat kiburkolták, huszonöt évig nem volt kötelezhető újabb hozzájárulásra. A hozzájárulási ösz- szeget és fizetésének határidejét egyébként a tanács, 1929 után a polgármesteri hivatal illetékes ügyosztálya állapította meg.453 449 Uo. 113-114. p. 450 A vízjogról szóló 1885. évi XXIII. te. 184., 185. §§. 451 Jkv. 1943: 73. 15-16. p. 452 Jkv. 1912: 734. (Hódmezővásárhely thj. város szabályrendelete a ki nem burkolt utak kiburkolási költségeiről, 1-3. p.) 453 Uo. 1-2. p. 108
